<<< Vissza

Nemzetközi torna
Aranykalászos sportkapcsolatok

2004. április 9.

 
Több évre visszatekintő hagyomány az Aranykalász étterem főtámogatásával megrendezett Aranykalász kispályás labdarugó-torna. Ebben az évben az Európai Uniós csatlakozás jegyében került megrendezésre. A szervezők kiváló sportkapcsolatait bizonyítja, hogy a korábban városinak induló torna nemzetközivé terebélyesedett. Igazi csemegének számított a résztvevő csapatok sorában a magyar orvos-válogatott szentesi fellépése. A sportoló orvosok különböző világjátékain többszörös világbajnoki címet szereztek már és nemcsak labdarúgásban, hanem teniszben, illetve sakkban is.

Itt volt az UTA Arad egyesülete és örömmel köszöntöttük a testvérváros Topolya csapatát, a Vajdaság képviseletében. A szomszédváros (Csongrád) Foci 2000 nevű egylete szintén színesítette a rendezvényt és jó játékot mutatott a nagyszénási Bokafogó is. ( A csapat neve a világhírű dél-amerikai csapat a Botafogo után szabadon született).

A házigazda Aranykalász csapata a megszokott nagyon erős összetételben érkezett Juhos Petivel (Vasas, III. kerület), Fórizs Pistával (Kiskunfélegyháza), Hegedűs Gabival (Szarvas) és természetesen a "torna lelkével" ifj. Hegedűs Pistivel, aki most is szenzációsan védett. Ez a hét csapat már hetek óta készült az eseményre.

A nyolcadik csapat röviddel az esemény előtt kapta a felkérést, ez pedig a Narancs gárdája volt. Kovács Jancsi szervezte, irányította a fiúkat, akik között ott volt a Kinizsi csapatának edzője a legendás Tóth Gyuri is, aki sajnos csak az első mérkőzésen játszhatott, hiszen a tornával azonos időpontban játszott bajnokit a Kinizsi, de így is vállalta a játékot, a tőle megszokott csupa szív hozzáállással. A kaput Szécsényi Misi védte (egykori pankotai kollégám) szerintem nagyon jól. Mindenki a tudása legjavát nyújtotta és az a magyar orvos-válogatott, amely 7-8 gólokkal győzött le mindenkit és végül lett torna győztes, csak nagyon szoros mérkőzésen tudott 4-2 arányban győzni. A Narancs csapata a második mérkőzésen nagyszerű játékkal legyőzte a Bokafogót és esélyt szerzett az elődöntőre. Az ellenfél a Topolya csapata volt. Az első 15 perc után 0-0 volt az állás, de a végére a rendkívül motivált és jobbára egykori profikból álló Vajdaságiak győztek.

Az Aranykalász-kupa egy nagyon hangulatos sportesemény volt, amelynek legismertebb játékosa az a dr. Koch Róbert , aki egykor az FTC kiválóságaként szerzett ismertséget. Az orvosok intelligens és kultúrált játéka meghatározta a torna színvonalát, amely végig élvezetes és sportszerű volt. Amiképpen a Narancs csapata is, amely elnyerte a torna legsportszerűbb csapata címet. Mindenképpen örömteli volt a döntő előtt a szentesi utánpótláskorú focisták lelkes játékát látni. A Koszta iskola csapata 7 méteres rugó-párbajban 5-4 arányban győzte le a Petőfi iskola csapatát, de úgy gondolom, hogy az igazi győztesek mi voltunk, akik láttuk az eseményeket, izgultunk a sikerekért. Remélem, hogy jövőre is lesz Aranykalász-kupa és bízom benne, hogy a szentesi Aranykalász és Narancs csapatai szép sikereket fognak elérni.

Forrás: szentes.fidesz.hu


<<< Vissza