<<< Vissza

Merre tovább gyógyszerészet?

2004. április 9.

 
Minden év tavaszán hagyományosan Siófokon rendezik meg a gyógyszerészek országos tanácskozását, így volt ez az idén is. Március első hétvégéjén lezajlott konferencia fő témája a piacszabályozás és a marketing a gyógyszerellátásban volt.

Sajnos a politika hogy így, hogy úgy, de folyamatosan beleszól az egészségügybe, gyakran egymással ellentétes rendelkezéseket alkotva. "Dolgoknak ára, az életnek értéke van - mondta Kant pár száz évvel ezelőtt. Az árról politizálgathatunk, de az értékről nem lenne szabad. Az egészségügyben az orvos-gyógyszerész-beteg egy egyenlőszárú háromszög egy-egy csúcsán van.

A háromszög oldalai nemcsak a távolságot tartják, hanem szorosan össze is kötik a résztvevőket. Megjegyzésként elhangzott, hogy minden jól működne az egészségügyben, ha nem lennének betegek. Az egyik legnagyobb gond a folyamatos, már-már áttekinthetetlen átszervezés. Hiányzik a hosszabb távú koncepció, az életpályaút, melynek pártpolitikáktól függetlennek kellene lenni.

S mindebből mit érzékel a nagyközönség? Feszültebb egészségügyi dolgozókat, egyre dráguló patikaszereket, ami az amúgy is idegesebb, szorongó betegek állapotát aligha nyugtatja. A rendszerváltástól kezdve előtérbe került a megelőzés és az öngyógyítás. Ezt a folyamatot nem elég csak elindítani, hanem tovább kellene erősíteni. Ehhez hozzátartozik, hogy emelni kell az emberek egészségtudatát, műveltségét, hogy érték legyen végre már nálunk is az egészség, még pedig olyan érték, melyre nagyon, talán mindennél jobban, kellene vigyázni.

Egészségünk alapjait a családban, majd az iskolákban rakhatjuk le, hogy azután egész életünkben építkezzünk rá és őrizzük épségét. 1990-ben egy-egy háziorvos 200-250 féle gyógyszerből válogatott, mára ez a szám megtöbbszöröződött, 1000-1500 között mozog. Az természetes, hogy a receptre felírt gyógyszereket patikában szerezzük be, ahol vény nélkül kapható szerek és egyéb gyógytermékek között is válogathatunk. Ezekkel kiegészíthetjük az alapgyógyszereink hatását, de akár el is ronthatjuk. Nem véletlen a sokat hallott szlogen: kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!

Erőteljes liberalizációs törekvések e területen sok veszélyt, csapdát rejtenek. A versenyhivatal és bizonyos politikai körök felvetették, hogy jó lenne egyes gyógyszereket benzinkutaknál, élelmiszerboltokban is árulni, azaz a zárt piacot felszabadítani. Kell-e ez nekünk, nem fogyasztunk így is elég sok gyógyszert, megvan-e a háttértudásunk ehhez, stb.?
Gyógyszerészet előnye, hogy naponta a lakosság 5-6 százalékával találkozik (a 2000 patikára évente 120 millió találkozás jut). E látogatásokkor bőven van mód a személyes beszélgetésekre, tanácsadásokra. Gyógyszertárakban dolgozó munkatársak segítenek eligazodni a 10 ezerhez közelítő gyógyszerféleségek között, nem tudom ezt egy benzinkutas hogyan tenné meg?

Egyet ne feledjünk, minden patikaszer főhatással és mellékhatásokkal is rendelkezik. Nem szedhetünk mindent mindennel, vannak amik erősítik, vannak melyek gyengítik egymást, sőt ki is oltják a hatásokat, vagy felerősítik annyira, hogy egészségkárosodást okoznak. Élelmiszerek, táplálék-kiegészítők, gyógytermékek napi fogyasztása ad a szervezetünknek egy átlagos szintet, melyet erős hatású szerekkel (gyógyszerekkel) akár pár óra alatt megváltoztathatunk. Ez az amit nem szabad hályogkovácsként csinálni.

A gyógyszertár tűnik ma az egyik olyan helynek, ahol nemcsak a gyógyuláshoz szükséges szerekhez juthatunk hozzá, hanem az egészséges életforma kialakításához is ötleteket kaphatunk. A megfelelő életminőség megőrzése - hogy mindig jól érezzem magam a bőrömben - "létbevágó" feladat. A betegség elkerüléséért legalább annyit, ha nem többet, kell áldozni, mint később a gyógyításra. Ehhez megfelelő egészségtudatot kell kialakítani az emberekben, itt a médiának is komoly szerepe lehet, igaz a reklámok sokszor személytelenek, de a figyelemfelkeltést elvégzik.

Részletesebb ismeretre, szaktanácsra ne restelljük felkeresni a megszokott családi patikánkat, hisz a magunk egészségéért mi vagyunk a felelősek. A 21. században a konkrét gyógyítás mellett talán épp a megelőzés és az egészségvédelem jelenti az új irányt a gyógyszerészetnek.

Dr. Horváth György
Szent Damján Patika gyógyszerésze


<<< Vissza