<<< Vissza

Nagypénteki levél

2004. április 9.

 
Ugye kapok engedélyt arra, hogy nagypénteken ne az öreg amatőr szintű cikkíró, ne is a nyugalmazott apátplébános szóljon belőlem, hanem az egyszerű magyar apának egyszerű fia, aki neveltetése jóvoltából rátalált Krisztus keresztjére, s annak üzenetétől nem tud szabadulni és nem is akar?

Nem akarok és nem tudok ma sem másként érezni a golgotai kereszt tövében mint akkor, mikor gimnazista diákként együtt énekeltem a hatvani fekete ruhás nénikkel, hogy "Magasan áll a Golgota ormán a Szent Kereszt, elhagyottan, árván..."

Nem tudok és nem akarok belenyugodni abba, hogy korunkban már csak arra való a Krisztus keresztje, hogy álldogáljon az utak szélén, és elrohangáljanak előtt a modern technika gépistenei, az autók.

S bármilyen szerény boldogságnak is tűnhet sokak szemében, amit most bevallok, mégis attól vagyok tele reménnyel, hogy a Szentes és Csongrád közötti útszéli feszület előtt meg tudok állni csak azért, mert egyszer ezt megfogadtam.

Ma, 2004 nagypéntekén, mit mond nekem a megfeszített, de hitem szerint feltámadt Jézus? Csak azt, amit mondott volt a hitetlenkedő Tamásnak: "Ereszd ide ujjadat, és lásd kezeimet, és hozd ide kezedet és bocsásd oldalamba!" S erre a húsvéti szólításra érzem, hogy az én hitemnek keze van és lába van, és tudja hová kell nyúlnia és merre kell indulnia, hogy el ne veszítse gyermekkorában beindult önmagát.

De az, amire az idei nagyhéten különös megindultsággal rájöttem, nem más, mint világos felismerése, hogy ha van Isten és ha ez az Isten eljött erre a világra embert szeretni és embertől meghalni, akkor azért csak olyan kitüntetést tarthatott magához méltónak, mellyel egyszerű hóhérok díszítették fel kezét, lábát és oldalát. Így aztán 2004 nagypéntekén semmiféle kitüntetést nem tudok kitüntetésnek tartani, csak azt, amit a szeretet tud elfogadni és elviselni. S boldog vagyok, hogy nekem hitem által olyan Istenem van, aki el sem fogad más kitüntetést, mint az ellenségeitől kapott öt szent sebet.

Jézus ezekkel a kitüntetésekkel dicsekszik feltámadottan is mindenkinek, aki Őt komolyan veszi.

Azt 86 évesen nem tudhatom, van-e még hátra húsvét számomra. De azt nagyon szeretném, ha a kedves olvasók elhinnék nekem, hogy ebben az én most megvallott hitemben nagyon jelen van a hála és a szeretet mindazok iránt, akik csak egyszer is ráfigyeltek szavaimra.

Így kívánok minden kedves olvasónak békés húsvéti ünnepeket, őszinte szeretettel.

Vági László


<<< Vissza