<<< Vissza

Körforgalmak utcája

2004. március 26.

 
A képviselő-testület március 19-ei ülésén első olvasatban vitatta meg Szentes átkelési szakaszának forgalomcsillapításáról szóló anyagot.

A Makadám 2000 Úttervező Mérnöki Iroda Szentes Város Városellátó Intézményének megbízásából az elmúlt évben elkészítette a Szentes várost átszelő, 451. számú főút korábbi átkelési szakaszának" forgalomtechnikai felülvizsgálatát. A megbízás konkrétan a Kossuth utca Kurca-híd és Rákóczi Ferenc utca közötti szakaszára vonatkozott. A megoldandó fő feladat egyrészt a végrehajtható forgalomcsillapító beavatkozások feltárása volt, másrészt a viszonylag nagyarányú kerékpáros forgalom gépjármű forgalomtól elkülönített átvezetése ezen a szakaszon. Ennek keretén belül a különböző alternatívák során lehetőséget kellett keresni a meglévő keleti (csongrádi úti) és nyugati (szarvasi úti) kerékpárutak összekötésére.

A döntés-előkészítő tanulmányt a városrendezési-, fejlesztési és környezetvédelmi bizottság több fordulóban is megvitatta. A vitaanyagot az alábbi javaslatokkal tárják a képviselő-testület elé. Öt körforgalmi csomópont legyen kialakítva sorrendben: a Tóth József utcai, a Petőfi utcai, a Klauzál utcai, a Mátyás király utcai és a Rákóczi Ferenc utcai kereszteződések kiváltására. Önálló vezetésű kerékpárút épüljön (legyen elkülönítve egymástól a gyalogos és a kerékpáros forgalom). A kerékpárút a Kossuth utca déli oldalán haladjon végig.

A bizottság első ütemként javasolta, a Tóth J. u.-Petőfi S. utcai szakasz kialakítását. Második ütemként Mátyás király utca-Rákóczi Ferenc utcai szakasz kialakítását. Egyben kérték a testületet, hogy tanulmányozza a Petőfi és Mátyás király utca közötti szakasz terveit, és vitassa meg a kialakítási lehetőségeket a későbbi továbblépés érdekében.

Szirbik Imre polgármester elmondta: a lényeg a Kossuth utca forgalmának tehermentesítése. A forgalomjavítás érdekében a terv azzal számol, hogy a körforgalom kialakítása a járműveket talán lassabb tempóra kényszeríti.
A kérdések sora "mennyibe kerül?" érdeklődéssel kezdődött. Amire talán most még nem lehet igazán válaszolni.

Először el kell dönteni, mit akarunk? - jelentette ki a polgármester. Meg kell oldani a kerékpárút, a parkolás kérdését és mérlegelni a parkolási díj bevezetését.

Rébeli Sz. Tamás tarthatatlannak tartja a kerékpárosok helyzetét a város közlekedésében. Gépjárművel parkolni szinte lehetetlen. A gyalogosok átkelése csúcsidőben lassan életveszélyessé válik. Dr. Gyenes Ágota elmondta: úgy kell kialakítani az egészet, hogy a mozgássérültek is tudjanak közlekedni. El kell választani a gyalogos és a kerékpárutat. Ez utóbbival kapcsolatban Móra József kijelentette: a vitaanyag is ezzel számol: legyen elkülönítve. A bizottságban elhangzott egy javaslat a forgalom elterelésével kapcsolatban: mégpedig a Hegedűs László utca, új híd építésével a Kurcán, Arany János utca, s így tovább.

Halmai László annak a véleményének adott hangot, hogy ha ez megvalósul, a Kossuth utca déli oldalán nem lesz parkoló. Hogyan érinti az a kereskedőket? Az üzlettulajdonosok érdekeit is figyelembe kell venni. Fontos, hogy minél kevesebb embert sértsen a dolog. Oltyán Lajos szerint a tervezet a kerékpárosok számára teremt kulturális közlekedési lehetőséget a város főutcáján. Ami a Kossuth utca parkolási gondjait illeti, a képviselő elmondta, a sportcsarnoknál igenis van parkolási lehetősége az embereknek, azt kell kulturáltabbá tenni. Onnan nem nagy távolság már a Kossuth utca. A másik: a Petőfi sarkától az evangélikus templomig olyan sok üzlet nincs. Lentebb is meg lehet oldani a szállítást, rakodást. Törőcsik Zoltán hozzászólásában amellett kardoskodott, hogy határozottan lépni kell az ügyben, fokozatosan. Azt javasolta, hogy két körforgalom épüljön meg először, utána lehet folytatni tovább. A Kossuth tér-Petőfi utca kereszteződésébe véleménye szerint nem kellene kialakítani körforgalmat.

Szirbik Imre a vitaanyagot lakossági közös gondolkodásra ajánlja. E témában is várja a javaslatokat, amit majd mérlegel a képviselő-testület. Csak gyűljön az információ! Szeretné, ha még a nyári szünet előtt döntést hoznának ebben.



L. J.


<<< Vissza