|
Ugye senki sem veszi tőlem rossz néven, hogy történelem-szemléletem erősen
bibliai alapon nyugszik? Így hát tartom magam a Prédikátor-könyv következő
téziséhez: Isten "mindent úgy alkotott, hogy helyes legyen a maga
idejében. A jövőt is beléjük helyezte". (3,11) Hitem szerint tehát
semmi kétség sincs abban, hogy Petőfi Sándor igen jó pillanatban tette
fel a kérdést a magyaroknak: "Rabok legyünk vagy szabadok?..."
Így nem csoda, ha messze világító fáklyává fényesedett a nép egységes
válasza: "A magyarok Istenére / Esküszünk, / Esküszünk, hogy rabok
tovább / Nem leszünk!" S ebbe a nagyon jókor elhangzó kérdésbe és
annak esküvéses megválaszolásába tényleg belé helyeztetett a jövő. Mert
való igaz, hogy még ma is - minden pártpolitikai zavarkeltés ellenére
- sok magyar ükunoka "áldó imádság mellett" mondja ki 1848 nagyjainak
"szent nevét".
Azóta eltelt 156 esztendő. Talán még ma is érvényes 1848 jókor jött igazsága.
Az azonban már - sajnos - nem mutatható ki, hogy a dédunokák unokái képesek
együtt leborulni az akkori hősök emléke előtt. Sőt, mintha hatalmi érdekek
kötődnének ahhoz, hogy a magyar név ne legyen annyira szép, mint volt
a XIX. század közepén. Sőt, mintha még az se lenne mindenki számára kívánatos,
hogy a magyar közélet méltó legyen 1956 és 1989 nagy híréhez. Mivel Petőfi
jóslatának ellenérdekeltjei a világért sem árulnák el kilétüket, így még
nagyobb az ártás, amit okoznak. Az ártásnak pedig az a neve, hogy gyűlölködés.
Ilyen körülmények között kérdezem a történelem urát: "Uram! Csak
nem azért emészti egyik magyar a másik becsületét, csak nem azért vonjuk
kétségbe egymás jó szándékát, mert ez már egy előre beprogramozott ítélet
egy olyan nép felett, mely a XXI. században képtelen felfogni, hogy mi
történik vele s még a Te csodáidat sem veszi észre? Vagy nem akarja észrevenni,
mert nincs hozzá kellő alázata és bátorsága?"
Az én gyarló emberi agyam nagyon helyénvalónak és időszerűnek tartaná,
hogy a történelem Ura - úgy is mint "magyarok Istene, ha sokaknak
így tetszik - egy mai Petőfi Sándor kiküldésével könyörülne rajtunk, aki
talán hatásosan és egységet teremtően tudná kérdezni azt, amit én csak
nagyon prózaian tudok megfogalmazni: "Mit akarunk: élni avagy egymást
elfogyasztani?" Bizony nagyon kellene, hogy a nép napjainkban úgy
lenne "feltámadott tenger", hogy pokolba süllyedjenek mindazok
az érdekek, melyek úgy akarnak hajókázni a vizek felett, hogy nem akarják
komolyan venni Petőfi prófétai szavait. "Habár felül a gálya, / S
alul a víznek árja, / Azért a víz az úr!"
A népek tengerén kalózkodóknak csak tudtukra kellene adni, hogy a tengernek
is vannak érdekei. Nagyon hosszú érdekei! A teremtő Isten parancsára a
tenger "hozta elő" az életet, az élet elburjánzó gazdagságát.
Ez a parancs ma is áll. A nép dolga a jövőnek nevezett életet magából
kitermelni. Ezért nagyon kellene a népet félve tisztelni, s vele nem játszadozni.
Vági László
|
