<<< Vissza

Karneváli hangulatban

2004. március 5.

 
Busók, boszorkányok, jelmezesek, jókedv, tánc és nevetés. Egy mondatban így lehet a legjobban összefoglalni a múlt hétvége szentesi eseményeit. A városi karnevál péntek délutáni "kidobolásán" ugyan, még leginkább az éppen a Kossuth utcán elhaladó járókelők nézelődtek. Alig néhány perc múlva a Penny parkolójában, a Kertvárosban és a Luther-téren viszont már sokan kíváncsiak voltak a szlovén busókra és a táncosokra, akik akkor is, és szombaton is mindent megtettek azért, hogy a télnek ne legyen már maradása Szentesen. (Egyenlőre, sajnos azt tapasztaljuk, hogy nem kolompoltak túl hangosan, és nem ijedt meg a tél!)

Szombaton délelőtt a fiataloké volt a sportcsarnok, az óvodások és az iskolások farsangi jelmezbemutatóját láthatta közönség. Az ötletes jelmezek és a gyerekek által előadott műsorok nagy sikert arattak. A gyerekek már hetek óta készültek a karneváli műsorra a felkészítésért és a jelmezekért elismerés illeti a kicsik nevelőit.

Délutánra már nemcsak a sportcsarnok, hanem annak környéke is megtelt a tavaszvárókkal. Indulás előtt következett a "Mókalakodalmas", amit Hankó Györgyné néptáncosainak előadásában láthattunk. A karneválozók a sportcsarnoktól a Klauzál, onnan pedig a Kossuth utcára mentek. Ekkor következett a meglepetés: az ünneplőkhöz csatlakoztak a "Nyakigláb Garabonciások" akik műsorukkal még jobban fokozták a fantasztikus hangulatot. Így, volt ott békából (majdnem) herceggé varázslás, sétalovaglás a gólyaláb tetején és igazi "csikós chippendale" is.

Az ifjúsági háznál többen lettek a télbúcsúztató városiak, akik ismét megtekinthették a szlovén táncosok bemutatóját. Sötétedéskor pedig következett a nap fénypontja, a tábortűz meggyújtása. A fáklya a Kurcán érkezett a helyszínre a kenusok segítségével. A máglyát Tutankhamon fáraó segítségével, Szirbik Imre polgármester gyújtotta meg, nagy mackó jelmezben. Ezek után a busók még egyszer előadták látványos télűző táncukat.

A szabadtéri rendezvények után a sportcsarnokban folytatódott tovább a műsor. A Szilver TSE, a Bolero TE és a Jövőnkért Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek bemutatója után díjazták a legötletesebb egyéni és csoportos jelmezeseket. Az óvódások közül az első díjat a Damjanich utcai óvoda csoportja vehette át "Paff a bűvös sárkány" jelmezükért. Másodikok a felsőpárti óvoda Pillangó csoportjának hóemberei, harmadikok pedig a Kossuth utcai óvoda nagycsoportosai lettek cowboy jelmezükkel.

Az alsó tagozatosoknál a képzeletbeli dobogó első fokára a Koszta József Általános Iskola 4. bései állhattak "Egérshow"-juknak köszönhetően. Második helyezett lett a Kiss Bálint Iskola 4. A osztálya a Nagy ho-ho ho horgásszal, harmadik pedig a Klauzál Gábor Ált. Isk. 1. A osztálya a "Hófehérke és a 25 törpe" című produkcióval.

A felsősöket és a középiskolai csoportokat egy kategóriában bírálta a zsűri. Így elsők lettek a Koszta iskola 7. cései az "Apácashow"-val, másodikok a Szent Erzsébet iskola 5. C osztálya "Száll a madár" című műsorával, a harmadik helyet pedig a Boros Sámuel Szakközépiskola 10. A-s diákjai a kán-kán előadásért. A jutalmak átadása után Ludányi István Karibi-mixer show-val kápráztatta el a közönséget. A két napig tartó télüző karnevált lufieső, és az Afro-Magic Band showműsora zárta.

K. A.


<<< Vissza