<<< Vissza

Elismerték

2004. február 27.

 
Mélykútiné Németh Kornélia számára jól indult az év. A szentesi citerások vezetőjét beválasztották egy országos népzenei szövetség vezetőségébe.

Komoly szakmai elismerést jelent a zenei kultúra széles körű terjesztésén munkálkodó Vass Lajosról elnevezett szövetségbe tartozni. Egyben nagy felelősség is népzenészek, néprajzkutatók, művelődési házak igazgatói mellett tevékenykedni. Ez a szövetség mintegy 300, a Kárpát-medencében működő népzenei csoport, közösség munkáját segíti. A Vajdaság, Szlovénia és Kárpátalja területén is őrzik a magyar néphagyományokat táborok, továbbképzések szervezésével.

- Több sikeres szentesi és környékbeli zenekar, népdalkör vezetőjeként nem is annyira nagy meglepetés ez a tisztség. Mégis arra kérem, mesélje el, hogyan került a vezetőségbe?

- Hat évvel ezelőtt vettünk részt először a Vass Lajos népzenei versenyen a Pengető Citerazenekarral, arany minősítéssel - kezdte Kornélia. A kétévenként rendezett versenyen a tavalyelőtti fordulóban a Kárpát - medencei döntőig is eljutottunk, s elhoztuk a nívódíjat. Emellett nagyon sok barátra, ismerősre tettem szert a 24 éves népzenei munkám alatt. Egy jelölés után, januárban hívtak fel, hogy elvállalnám-e ezt a tisztséget a szövetségben. Nem csak megtiszteltetés számomra, de úgy érzem, ezzel eddigi munkámat is elismerték. A szövetségen keresztül sokkal többet adhatok a többi népzenésznek, zenekarnak, mintha egy személyben tenném.

- Milyen feladatokkal bízták meg a nemrégiben lezajlott közgyűlésen?

- Az én feladatom lesz összefogni, segíteni a dél-alföldi régió csoportjait. Ha kérik, bármely zenekarnak biztosítjuk a szakmai előrelépést. A hagyományos szentesi citerás találkozó is idén októberben már regionális továbbképzéssel bővül. Egyelőre a szervezési munkára fektetem a hangsúlyt, de bízom abban, hogy a tanítványaimmal több csoporttal megismerkedünk, s bár a Pengetővel tavaly 35 fellépésünk volt, nekem pedig összesen 60, ezek a számok nőhetnek.

- Szavaiból azt veszem ki: ez az elfoglaltság a zenekarai életében inkább előnyökkel járhat, tehát nem fognak háttérbe szorulni.

- Továbbra is a Pengető a legfontosabb számomra, de a többi szentesi, nagymágocsi csoportom is fontos szerepet tölt be az életemben. A Pengetővel legközelebb március 6-án egy baráti citerás találkozón lépünk fel Nádudvaron, a zeneiskolai gyerekzenekarnak pedig 13-án Gyulán, országos minősítő versenyen lesz az első igazi megmérettetése.

Darók József


<<< Vissza