<<< Vissza

Élsportolók, edzők köszöntése

2004. február 27.

 
Az "Év edzője" cím és az Életmű-díj átadására, valamint városunk élsportolóinak köszöntésére került sor az elmúlt hétvégén a városi sportcsarnokban.

Az egybegyűlteket Takács László, a sportcsarnok igazgatója, megbízott sportreferens köszöntötte, majd a Seress Formáció és a Petőfi Sándor Általános Iskola kiskórusának műsora következett. Ezt követően Szirbik Imre polgármester úr intézett ünnepi beszédet a sportolókhoz, testnevelőkhöz, edzőkhöz.

Városunk első embere szerint annak, aki átélte a sporttal járó kemény munkát, az izzasztó edzéseket, majd az ezt követő sikereket, azok számára örök szerelem marad a sport. Az a sport, amely nem csak a teljesítményeket, az eredményeket jelenti, hanem képessé tesz arra, hogy más munkáját, erőfeszítéseit is megbecsüljük. A sport velejárója és célja, hogy eredményeket érjünk el, hogy megmérettessünk, tudásunkat, tehetségünket másokhoz viszonyítsuk. Lehet, hogy nem minden sportoló állhat világversenyen a dobogóra, de a sport által egészséges, másik embert megbecsülő, tisztességesen dolgozó, közösségi emberekké válnak.

Szirbik Imre megköszönte a munkát az elmúlt év legeredményesebb sportolóinak, edzőiknek, a testnevelőknek, szakvezetőknek, valamint azoknak a szülőknek, hozzátartozóknak a segítségét, akik tartást adnak és sokszor anyagi segítséget nyújtanak fiaiknak, lányaiknak a versenyzéshez. A polgármesteri köszöntő után következett az élsportolók, csapatok díjazása. A díjakat dr. Thékes István, a Csongrád megyei Testnevelési és Sporthivatal igazgatója, Szirbik Imre, Szűcs Lajos alpolgármester, dr. Rébeli Sz. Tamás az ifjúsági és sportbizottság elnöke, valamint Varga Árpád a sportbizottság tagja adták át.

Az ünnepségen 13 csapat, 59 ifjúsági és annál fiatalabb, valamint 33 felnőttkorú versenyző és felkészítője kapott elismerést. A 2003-as esztendő edzője Szatmári N. Szilvia, a Szilver TSE vezetője lett, Az Életmű-díjat Makai Lajosné, a Boros Sámuel Szakközépiskola, Szakiskola testnevelő tanára kapta, az "Év sportolójának" pedig Szremkó Krisztinát, a Hungerit-Szentesi VK vízilabdázóját választották.

H. V.


<<< Vissza