<<< Vissza

Bravúr a fővárosban

2004. február 13.

 
Pénteken egy szoros, küzdelmes mérkőzésen szenvedett 7-6-os vereséget hazai medencében a Legrand-Szentes férfi vízilabdacsapata a Szeged ellen. A mérkőzés után Vidumanszky László nem leplezte csalódottságát, szerinte sokkal több volt ebben a mérkőzésben, mint ahogy végződött. A lehetőségek megvoltak az egyenlítésre, sőt a győzelem megszerzésére is, a helyzeteket viszont értékesíteni kell. Sajnos önbizalomhiánnyal küzdött néhány játékos, ez pedig elég volt ahhoz, hogy vereség legyen a mérkőzés vége.

A vezetőedző a találkozót követően elbeszélgetett játékosaival, úgy tűnik eredményesen, mert vasárnap a fővárosban 15-7-re nyertek Berkiék a Szent István Egyetem csapata ellen. A mérkőzés első két negyedében fej, fej mellett haladtak a csapatok, a harmadik negyedben szenzációsat produkált a Legrand, az 5-0-s harmadik 7 perc, majd a záró negyedben dobott újabb öt gól egyértelművé tette a szentesi sikert. Amire valljuk be, már nagy szükség volt, elsősorban lelkileg jelenthet nagy lökést ez a győzelem. Most a nemzetközi kupamérkőzések miatt egy rövid szünet következik a bajnokságban, ám ezt az időt is igyekszik hasznosan eltölteni a csapat. Szerdáig a junior válogatottal kétkapuztak, a jövő héten pedig a Ferencváros ellen játszanak mérkőzéseket Somogyiék. Vidumanszky László vezetőedző szerint remek alkalom kínálkozik ezeken a mérkőzéseken a különböző játékhelyzetek gyakorlására. Mert készülni kell, hiszen az egyik legnagyobb vetélytárs, a Cegléd látogat majd február 21-én a ligeti uszodába, és számukra sem mindegy milyen végeredménnyel zárul az a találkozó. Reméljük, szentesi győzelemmel...

H. V.


<<< Vissza