<<< Vissza

Itthon is nyerhetnek
 László és Szögi megduplázta bajnoki címeit

2004. január 30.

 
Eredményes évet zárt László Csaba és Szögi Szilvia, a Szilver Táncsport Egyesület két legnagyobb favoritja. A táncosok úgy látják, főleg az esztendő vége volt sikeres, amikor is korábbi két bajnoki címüket megtoldották még kettővel, egy tíztánc és egy, - Szentesen nyert - standard magyar bajnoki aranyéremmel. Ez utóbbi műfajban a világbajnoki 19. helyet is sikerként könyvelték el.

Vajon hogyan lehet lelkileg elviselni azt a helyzetet, mondhatni állandósult állapotot, hogy egyik héten egy hazai versenyen parádéznak, ők vannak a középpontban, majd esetleg pár napra rá egy külföldi versenyen be kell érniük szerényebb helyezéssel is? - Fel voltunk rá készülve, - mondja Csaba. - Tisztában vagyunk a képességeinkkel. Azért nem rossz ez a 19. hely, mert az első világbajnokságunkon még csak 25.-ek voltunk, tehát most előrébb léptünk, s a külföldi riválisaink szerint is sokat fejlődtünk.

Ennek megfelelően elégedettek is a tavaly novemberi teljesítményükkel a vb-n, hiszen, mint Csaba megfogalmazta, ez nem olyan sportág, ahol egyik napról a másikra a huszadikról az első helyre lehet ugrani. A szentesi táncosok célja egyelőre csak a tizenkettes elődöntő a vb-n, oda még egyébként sem jutott magyar páros standard táncokban. Csaba megemlíti, hogy a Veskovo - Törökgyörgy párosnak harmadik nekifutásra jött össze a döntő, ezért ők is abban reménykednek, hogy az olasz-magyar pároshoz hasonlóan jövőre nekik is sikerül bejutni az első hat közé. Szilvia úgy véli, a mostani továbbjutók csupán előadásmódban jobbak náluk, tánctudásban semmivel sem. Partnere hozzáteszi, hogy ellenfeleiket a pontozók jobban ismerik, ugyanis tőlük vesznek órákat. Az eredmény azon is múlik, ki melyik nemzetet képviseli: " Gyakorlatilag most jöttek rá, hogy magyar táncosok is vannak." Csaba hozzáteszi: külföldi partnert is választhatott volna, mint azt páran meg is csinálták, de szerinte ez az ő esetében nem működne. Ő nem akar három hetet külföldön tölteni, hogy aztán egy hétre hazajöhessen. Az említett olasz-magyar párost is inkább olasznak ismerik el, ők viszont Szilvivel szeretnének a magyar pár lenni, ennek minden előnyével és hátrányával. Azt mondják, tavaly legalább tíz nagyon fontos versenyről lemaradtak anyagiak hiányában. Azért kellene ezeken megmutatni magukat, mert ilyen alkalmakkor lehet ismeretségekre szert tenni. - A tizenkét legjobb páros minden fontos versenyen ott van, s ezzel azt hiszem, mindent elmondtam - így Csaba.

Szeptemberi szentesi diadalukról, amikor magyar bajnokok lettek standard-táncban, Szilvi úgy fogalmaz, valószínűleg bárhol nyertek volna, ám itt sokkal izgalmasabb volt, ráadásul ismerőseik először látták őket itthon versenyezni. Ezt az eredményt idén ráadásul hazai pályán ismételhetik meg szeptember 11-én, ugyanis a helyi klub nyerte el a standard magyar bajnokság rendezési jogát. A múlt évet szép sikerrel zárták: latin táncokban magyar bajnoki harmadik helyezéssel, s az idei első útjuk is egy latin ranglista-versenyre vezet februárban. A táncmentes év végi ünnepek után ezekben a hetekben már erre is készülnek. Aztán jönnek a nagyobb megmérettetések sorban, mint például a világ legjelentősebb táncversenye Blackpoolban. Az angliai városban mindkét táncnemben indulnak Szilviék, s már nagyon várják, hogy májusban öt napig a legjobb táncosok körében lehessenek. A hírneves szombathelyi Savaria Tíztánc Világkupán dobogóra szeretnének jutni. Már a decemberi tíztánc világbajnokságról is álmodoznak, mivel azonban ezt Ausztráliában rendezik, a kijutás korántsem lesz egyszerű.

Nemcsak a parketten, a magánéletben is megvan köztük az összhang. A tavalyi év sikere az is, hogy kiegyensúlyozott, baráti viszony alakult ki közöttük. Már csak azért is jóban kell lenniük, mert gyakran össze vannak zárva a versenyek előtt. Szilvi idén szeretne bejutni a Táncművészeti Főiskolára, s a felvételi előtt táncpartnere segítségét is kéri, aki ugyanott már végzős. Azt mondják, még ők sem kapnak mentességet a felvételin táncból.

Komolyabb eredményekhez a továbbfejlődés már csak külföldi tanárok segítségével lehetséges, ezért márciusban számítanak a világbajnok olasz páros férfi tagja, Mirko Gozzoli látogatására. Tánctanáruk, Szatmári-Nagy-Szilvia már csak kívülről figyelheti pályafutásuk alakulását, viszont - szinte egyedüliként a hazai tánctanárok közül - gyakorta kimegy velük külföldi versenyekre, s még mindig jó tanácsokkal látja el őket, össze tudja hasonlítani tanítványait a riválisaikkal. Emellett edzésen is képes inspirálni, jól meghajtani őket.

Darók József


<<< Vissza