Estefelé van igazán nagy élet, amikor a tér megtelik emberekkel és a
gázlámpák fényénél sült hús illata árad a levegőben. Szabályos utcákba
rendeződött kifőzdék tucatjai gondoskodnak a gasztronómiai élményekről,
a marokkói konyha minden remeke megtalálható a tér lacipecsenyéseinél.
A főtt birkafejet ugyan nem kóstoltuk meg, de a nemzeti ételnek számító
tazsint és kuszkuszt annál inkább. A higiénia miatt nem nagyon kell aggódni,
mivel mindent előttünk sütnek meg.
Marokkóban is csak a drága állami boltokban vannak rögzített árak. A hagyományos
kis boltokban az alku során alakul ki a végleges ár. A bazárok az alkudozás
magasiskolái, itt nem boldogulhatunk az alapszabályok ismerete nélkül.
A kiváló kereskedelmi érzékkel rendelkező eladók előbb felmérik a vevő
igényeit, majd az árut dicsérik és csak ezután mondanak egy képtelenül
magas árat, amiből nyilván sokat tudnak engedni. Ekkor kérik azt, hogy
mi is engedjünk az általunk kínált árból, vagyis fizessünk többet az áruért.
Az álláspontok előbb-utóbb közelednek egymáshoz, ha mégsem egyezünk meg,
akkor legfeljebb távozunk a boltból. Ez esetben az utcán még megkaphatjuk
a kinézett holmit az utánunk jövő kereskedőtől - feltéve, hogy megéri
neki az üzlet. Ellenkező esetben egy másik boltban kissé magasabb kezdőárat
mondva elölről kezdhetjük ezt az össznépi társasjátékot.
Dél felé vöröses agyagházak, barátságos kis falvak, kashbák vagyis erődök
és hegyek varázsolják el utazókat. A "kashbák útja" teli van
a régi erődök romjaival, ezek a kashbák mind négyszögletes alaprajzúak,
négy sarkukon egy-egy toronnyal. A környék leghíresebb kisvárosa, Ait
Benhaddou a világörökség része lett, érdekessége a kashbákhoz vezető szűk
sikátorok útvesztője, a kszár. A helyet filmekből ismerhetjük, például
A múmia, A Nílus gyöngye vagy A gladiátor készült itt.
Dél-Marokkóban található Zagora, ahol a legfontosabb látnivaló a híres
"Tombouctou - 52 jours" feliratú tábla, ami azt jelzi, hogy
a legendás Timbuktu városa (a mai Maliban található) már csak 52 napnyi
karavánútra van.
Az Erg Chebbi a hatalmas homokdűnéknek köszönheti a hírnevét. Mi hajnali
fél ötkor keltünk, hogy egy óra alatt felmásszunk a 180 méter magas homokdűnék
legnagyobbikára, ahol megnéztük a napfelkeltét. Bár a nap nagyon gyorsan,
alig néhány perc alatt felkel, a látvány mégis csodálatos. Mivel a sivatagban
voltunk, berber módra mi is kendővel védtük az arcunkat a szélben szálldogáló
homokszemcséktől.
Fezben szinte kézzelfoghatóan jelen van a múlt. A város 200000 lakosa
ma is aktívan folytatja hagyományos életmódját és azokat a kézműves mesterségeket,
amelyeknek a város hírnevét köszönheti. Külön negyedben működnek a szőnyegszövők,
a rézművesek, az ékszerészek, a fazekasok. A fezi bőrcserzők kádjai világszerte
híresek és kegyetlenül büdösek, csak távolról érdemes őket szemügyre venni.
Fez egyben a kiskereskedések városa is, a legkisebb boltokon még ajtó
sincs, az eladó a pult fölött lógó kötélen lendül be az üzletébe. Marokkóban
könnyen lehet olyan érzésünk, hogy mindig, mindent és mindenhol meg lehet
kapni és ez majdnem így is van..
Az utcák szerkezete nem sokat változott a középkor óta, ma is csak gyalogosan
lehet közlekedni az óvárosban azaz a medinában. Ilyen szűk utcákban az
áruszállítás hagyományos módon, vagyis szamár- és öszvérháton zajlik.
Sajátos élmény a sarkon befordulva egy öszvér képébe bámulni és gyorsan
kitérni, mielőtt a lábunkra lép.
Sokszor a mecsetek környékén egy rúd van keresztbetéve az utcán, egyrészt
azért, hogy az említett állatok ne tévedjenek be, másrészt azért, hogy
az emberek kénytelenek legyenek lehajolni belépéskor. Nekünk gyauroknak
természetesen tilos a bemenet.
"Ha valaki tudást akar szerezni, vagy azt ki akarja egészíteni, akkor
utazni kell" - mondta Ibn Khaldun középkori arab filozófus.
Érdemes tehát elmenni ebbe a gyönyörű és barátságos országba. Asszalam
alejkum.
Berkecz Pál
|
