<<< Vissza

Hogy is írjam?

2003. december 19.

 
Bizonyára igen sok kisdiák, olykor-olykor felnőtt is így sóhajt fel egy-egy nehezebb szó leírásakor. Valószínű így volt ez a Deák Ferenc Általános Iskola Damjanich János tagiskolájában november végén megrendezett Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei Helyesírási Verseny területi fordulóján résztvevő felső tagozatos kisdiákok esetében is a tollbamondás, illetve a feladatlap kitöltése során.

Bizony nem könnyű a magyar helyesírás! Jelenlegi szabályrendszerünk kialakulása sok-sok évtized kemény munkájának az eredménye. Nem kevés szerepe volt ebben a folyamatban a verseny névadó nyelvészének sem. Erről beszélt Kárpáti Lajos intézményvezető köszöntője után Gáspár Edit, az iskola magyartanára, a rendezvény szervezője, majd ismertette a verseny menetét.

Amíg a diákok a tollbamondás szövegével birkóztak, addig a szaktanárokból álló 12 fős zsűri a feladatokkal, javítókódokkal ismerkedett. Egységesen állapították meg, hogy feladatok igen nehezek voltak. A tesztlapok minden évfolyamon helyesírási jellegű gyakorlati ismeretek mellett elméleti tudnivalókat is felöleltek. A javítás tapasztalatait az eredményhirdetés során a zsűrielnökök ismertették a résztvevőkkel. (A feladatlapok és megoldások az Internetről is letölthetők a www.szentesinfo/mozaik.hu címen.)

A verseny végső sorrendje a tollbamondás és a feladatlapok alapján a következőképpen alakult:

5. osztály:
1. Nyáry Pál, Petőfi Sándor Ált. Isk., felkészítő nevelő: Fári Andrea,
2. Menyhárt Kata, Szent Erzsébet Kat. Ált. Isk., felkészítő nevelő: Szabó Veronika,
3. Balog Natália, Fábiánsebestyéni ÁMK, felkészítő nevelő: Molnárné Gál Antónia,

6. osztály:
1.Szécsi Mónika, Petőfi Sándor Ált. Isk., felkészítő nevelő: Fári Andrea,
2. Lakatos Donatella, Koszta József Ált. Isk. felkészítő nevelő: Tóthné Hlavács Mária,
3. Péter Szabó Barbara, Fábiánsebestyéni ÁMK., felkészítő nevelő: Rapiné Nagy Andrea,

7. osztály:
1.Pongó Zsófia, Petőfi Sándor Ált. Isk.,. felkészítő nevelő: Fári Andrea,
2. Olasz Balázs, Koszta József Ált. Isk., felkészítő nevelő: Takács Lászlóné,
3. Raffay Rea Klauzál Gábor Ált. Isk. felkészítő nevelő: Dr. Keresztesné Farkas Erzsébet

8. osztály:
1. Binder Zsófia, Horváth Mihály Gimnázium, felkészítő nevelő: G. Perger Edit,
2. Hernyik Dóra, Petőfi Sándor Ált. Isk., felkészítő nevelő: Fári Andrea,
3. Varga Viktória, Koszta József Ált. Isk., felkészítő nevelő: Tóthné Hlavács Mária

A tavaszi megyei fordulón, melyet szintén a Deák Ferenc Általános Iskola Damjanich János tagiskolájában rendeznek, a kategóriák 1. és 2. helyen végzett tanulói mérik össze tudásukat. Gratulálunk minden résztvevő diáknak, és további sikeres küzdelmet kívánunk a következő fordulókhoz!

Kis-Rácz Antalné
v. munkaközösség-vez.


<<< Vissza