<<< Vissza

Fábiáni avató

2003. december 5.

 
Jelentős nap volt november 18-a a fábiánsebestyéni iskola történetében. Hála a pedagógusoknak, a vöröskereszt helyi képviselőinek és persze a gyerekeknek "Bázis iskolává" avatták a helyi általános iskolát. A Magyar Vöröskereszt képviselőit - Szentesen Szűcs Lajos alpolgármester, Fábiánsebestyénen pedig dr. Kós György polgármester és a helyi vöröskeresztes tagok fogadták.

"Bázis iskolává "az az oktatási intézmény válhat, amelyben kiemelten foglalkoznak az elsősegélynyújtás oktatásával, az egészségneveléssel, a véradásszervezéssel és mindezek mellett sok vöröskeresztes tagjuk is van- a tanulóknak legalább 20 százaléka. A kitüntetést pályázat alapján ítélik oda az arra érdemes iskoláknak. E rangos elismeréssel az országban csupán 57 iskola büszkélkedhet, Csongrád megyében pedig a most felavatott fábiánsebestyénin kívül csak egy intézmény rendelkezik hasonló címmel.

A bázis iskola feladatai közé tartozik az is, hogy különböző egészségmegőrző - programokat szervez. Így az avatás napján egészségnevelési vetélkedőket is tartottak a gyerekeknek.

A rendezvény házigazdája dr. Molnár Gyula a Magyar Vöröskereszt alelnöke volt. Mint ahogyan a főorvos Úr elmondta: az itteni gyerekek évek óta kiemelkedő eredménnyel szerepelnek csecsemőgondozó, elsősegélynyújtó és egészséggondozó versenyeken és kitűnő háttér áll mögöttük.

Agócs Lászlónéhoz a Szentesi Területi Szervezet Vezetőjéhez a környék hét községe tartozik. Mint ahogyan elmondta a szervezet tagjai régóta együtt dolgoznak, és nagyon sok tevékenységi kört felvállalnak. Sok úttörő jellegű dolog is származik Tőlük, értve ide a véradó alapítványt vagy az önkéntes képzést. Ők tisztában vannak a feladataikkal és csendben teszik a dolgukat.

Dr. Kós György a község polgármestere elmondta, neki, mint egészségügyi dolgozónak különösen sokat jelent ez az elismerés. Az önkormányzat erre a napra ugyan "csak" egy ebéddel készült - de ismeretterjesztő előadások szervezésével, és adományozásokkal rendszeresen próbál hozzájárulni a helyi vöröskeresztesek munkájához. A községben évente háromszor véradást is tartanak, melyeken mindig sok a résztvevő.

Az ünnepségen jelen volt és a bázis iskolát jelző táblát felavatta Grúbert Roland a Magyar Vöröskereszt Országos Ifjúsági tanácsának elnöke és Gyékis Emil a Magyar Vöröskereszt főtitkár helyettese.

Kruzslicz Anita


<<< Vissza