<<< Vissza

Véradókat köszöntöttek

2003. december 5.

 
Képünkön: Dr. Kispál Mihály Hevesi Lászlónak gratulál az ünnepségen. (Fotó: Vidovics Ferenc)

Ötven évvel ezelőtt, 1953-ban kezdődött el Szentesen a vérrel való gyógyítás. Akkor még gyakorlat volt, hogy a közvetlen hozzátartozó adhatott vért, akinek vércsoportja megegyezett a betegével. A vérellátó részleg a volt röntgenépület két helyisében kezdte meg munkáját, öt-hat munkatárssal dolgoztak, feladatuk elvégzését sebészorvosok segítették. A Területi Vérellátó vezetője beszédében kitért arra, hogy évek múltával mind nagyobb szükség lett a véradásra. Akkor évente 80-150 liter vért tudtak összegyűjteni. Összehasonlításként: most egy hét alatt le tudják bonyolítani. Az idő teltével egyre magasabb szintű diagnosztikus eszközök álltak az orvosok rendelkezésére, egyre nagyobb hatású gyógyszereket alkalmaztak.

Azonban hiába a technika, a tudás, ha hiányzik hozzá az anyag, ami a gyárakban elő nem állítható: a vér. '49-ben a kormány eltervezte, hogy a vérellátást fölfejleszti. '53-ban Szentesen is elkezdődött a munka. Fokozatosan nőtt a véradók száma (sajnos azok száma is, akik rászorultak), '67-ben - a megyében elsőként - a kórházban felépült a korszerű vérellátó állomás. Első főorvosa dr. Szabó Sándor volt. Elkezdődtek a kiszállásos vérvételek, '68-ban már 1200 liter vért sikerült összegyűjteni. Ennek nagy része már térítésmentes volt. (Mint tudjuk, induláskor még pénzért is adtak vért.)

- Immár negyven éve annak, hogy magam is részese, formálója lehettem a mozgalomnak - folytatta dr. Kispál Mihály. - Megbíztak a feladattal. Szerencsére olyan munkatársaim voltak és vannak, akikre támaszkodva a korábbi lendület nem csökkent. Kapcsolatainkat kibővítettük különböző szervezetekkel, mezőgazdasági szövetkezetekkel, cégekkel, az akkori települési tanácsokkal. Ennek eredményeként 89-re már 2500 liter vért vettünk le a szentesi vérellátó állomáson.

Dr. Kispál Mihály megköszönte a véradók, véradószervezők, támogatók önzetlen segítségét, közreműködését. Mint mondta, új lendületet kapva tegyük tovább a dolgunkat. Hiszen a vérre továbbra is szükség van. Élni kell, magunkért, egymásért.

Bemutatta utódját is a vérellátó osztály élén, dr. Heiner Gábor főorvost, aki korábban a belgyógyászaton dolgozott. Szirbik Imre polgármester rövid beszédében köszönet mondott a jelenlévőknek a betegek nevében is. Kijelentette: amikor az ember a karját nyújtja, még nem tudja, kiért teszi azt. Egyet tud: hozzájárul valakinek a gyógyulásához, az élete meghosszabbodásához. Mindezt önzetlenül, jó szívvel teszi.

Azt követően Batik Magdolna, az Együtt a véradókért Szentesen Alapítvány kuratóriumának elnöke számolt be az alapítvány anyagi helyzetéről. (Mint megtudtuk, a Legrand Kontavill Rt. százezer forinttal támogatta a vér adómozgalmat, 170 ezer forint pedig a támogatók 1 százalékából jött össze. Az ünnepségen 306 ezer forintot osztottak ki jutalomként. Összességében 58 harmincszoros, 35 negyvenszeres, 20 ötvenszeres, 12 hatvanszoros, 6 hetvenszeres, 2-2 nyolcvan (Nagy Mihályné és Magyar György), illetve kilencvenszeres (Bordács László és Király József), 1-1 száztíz (Mezei István), illetve százharmincszoros Hevesi László) véradót köszöntöttek.

L. J.


<<< Vissza