<<< Vissza

Rangadó a Vasassal

2003. november 28.

 
Rangadót nyert egy héttel ezelőtt a Hungerit Szentes női vízilabdacsapata a fővárosban. A Hőnig vezérelte szentesiek a Polo SC gárdáját győzték le 11-8-ra úgy, hogy Varga Zita és Tóth Andrea játékára betegség miatt nem számíthatott Pengő László vezetőedző. A találkozón a már említett Hőnig hét, Szremkó kettő, Makra és Huszka egy-egy találatot szerzett.

Pengő László elmondása szerint a győzelem egy pillanatig sem forgott veszélyben, a játékvezetők a mérkőzés vége felé már csak az eredmény "kozmetikázására" törekedtek, így lett "csupán" háromgólos siker. Hétfőtől csak a Vasas elleni rangadóra készül a csapat, igaz Varga és Tóth játéka továbbra is kérdéses. Az összecsapás tétje immár a második hely megszerzése, éppen ezért a Hungerit az egyik legfontosabb, és legnehezebb mérkőzése előtt áll.

A felkészülést nehezíti, hogy Molnár és Szremkó a válogatott kerettel készült egész héten, ezért csak péntektől lehet együtt a csapat. A Vasas ellen nyerni szeretnének a hazai medencében, mondja a szentesiek mestere. A fővárosiak ellen fontos szerep vár majd Ádám Zsuzsára is, neki kell majd semlegesítenie a vendégek egyik "ászát", Tomaskovicsot. A Hungerit-Szentes-Vasas derbi november 29-én, szombaton, 16 órakor kezdődik a ligeti sportuszodában.

H. V.


<<< Vissza