<<< Vissza

Rongálások, lopások

2003. november 28.

 
Elismerés illeti a november 25-én - a köztéri rongálások visszaszorítása érdekében rendezett tanácskozás -szervezőit. A fórum előadói között ugyanúgy megszólalt a fiatalok képviselője Szeri Krisztina a SZIDÖK szóvivője, mint Farkas István a Szentes Városi Rendőrkapitányság alosztályvezetője.

A közterületeken elszaporodott rongálások visszaszorításáról a helyi képviselő- testülete szeptemberi ülésén intézkedési tervet fogadott el. A tervnek igazából két része van. Az egyik, hogy hogyan lehetne visszaszorítani a rongálások számát, a másik pedig az, hogy a rongálók mindegyike megkapja a büntetését.

Az ügyben legjobban érintett Balogh Györgyi főkertészasszony, hiszen ő az, aki nap mint nap szembesül a rongálásokkal. Ezek a rongálások nem mindig anyagi terhet jelentenek. Eszmei és esztétikai értékekről is szó van. Nagyon gyakoriak az úgymond "kegyes lopások". Ilyenkor az illető magával is viszi a kitépett növényt. Ez is súlyos bűn, de ennél sokkal súlyosabb az, amikor csak kitépik a virágot és azután el is dobják. Szomorú, de nem derült ki az sem, hogy a Kurca hídjára ültetett növények hogyan is mutattak volna teljes pompájukban, a víz fölé hajolva.

Az idei év legnagyobb vesztesége a két automata öntözőrendszer főegységének eltűnése volt. A mintegy 180 ezer forint értékű berendezést sajnos azóta sem sikerült megtalálni.

Ugyancsak visszatérő probléma a padok rongálása is. Évente 100-500 tönkretett padlécet cserélnek ki a városban.
Farkas István őrnagy úgy gondolja a DADA oktatás keretében iskolai felvilágosítást kellene tartani a gyerekeknek és esetleg csoportokat is lehetne kijelölni egy-egy terület gondozására. Így a fiatalok talán jobban megbecsülnék a parkokat, tereket.

Több előadónak egyezett a véleménye a Sipka Gáboréval. A WADO-RYU feketeöves mestere szerint a hiba ott keresendő, hogy nincs miheztartásuk a fiataloknak. Kérte a rendőrséget, hogy többször nézzenek körül a szórakozóhelyeken, igazoltassák a fiatalokat és ellenőrizzék, hogy a fiatalkorúakat ne szolgálják ki alkohollal vagy dohányáruval.

Nagyon jól megfogalmazta és összefoglalta a probléma okát Horváth György, a Koszta József Általános Iskola iskolaszékének tagja. A gyerekeknek hiányoznak a közös programok, a pozitív példák és a pozitív példaképek. A mai világban mindenki rohan, és nincs időnk egymásra. Tehát először a felnőtteknek kellene megmagyarázni, hogyan viselkedjenek azután pedig következhetnének a gyerekek is. Ugyancsak ok lehet, hogy a mai tömeges tanárképzés miatt az iskolákban kevés a megfelelő pedagógus.

Hasonlóan vélekedett a témáról Kovách Péter a Szentes Nagytemplomi Református Egyházközség lelkésze is. A nevelés során a gyerekeknek fel kell mutatni azokat az értékeket, amiket érdemes követni. Elsőként a belső környezet rendjére kell nagy hangsúlyt helyezni. Ha pedig a belső környezet rendben van az átsugárzik a külsőre is.

A meghívott előadóktól kérdezhettek is a résztvevők. A legtöbb kérés és kérdés természetesen a rendőrség képviselőjéhez szólt. Többen kérték a fokozottabb rendőri jelenlétet az utcákon és a szórakozóhelyeken. Felmerült, hogy más civil és társadalmi szervezetek is működjenek együtt a rendőrséggel, azért, hogy a tizenéves gyerekek ne kóboroljanak hajnalok hajnalán az utcákon és ne jusson eszükbe az esetleges rongálás. Ennek akadálya nincs, csupán szervezés kérdése.

Horváth György egy elgondolkodtató és tanulságos Deák idézettel kezdte beszédét. Én ezzel fejezném be:
"Nem csak a bűnöző felelős a tetteiért, hanem a közösség is amely arra buzdítja!"

Kruzslicz Anita


<<< Vissza