<<< Vissza

Verekedés a sörözőben

2003. november 14.

 
Az elmúlt hétvégén Szentesen az egyik sörözőben ittas személyek szerettek volna betérni, ám a két férfit és a két nőt nem engedték be a szórakozóhelyre a biztonsági emberek. A biztonságiak és a négy személy között szóváltás alakult ki, majd tettlegességig fajult a dolog. A verekedésben több személy megsérült, valamint egy utcán parkoló autó légterelője is letört az "összecsapásban". A rendőrség folytatja a körülmények tisztázását, az esetben résztvevő személyek kihallgatását.

Szintén egy héttel ezelőtt történt Szentesen és Szegváron, hogy két lakásba is besurranásos módszerrel hatoltak be ismeretlenek. A tett színhelyéről pénzt vittek magukkal a betörők.

Az egyik Vásárhelyi út melletti kft telephelyén is "vendégek" jártak egy hete. A betörők az ablakon másztak be az irodába, ahonnan egy LCD számítógép-monitort vittek magukkal.

November 6-án 17 óra 30 perckor Szentes és Hódmezővásárhely között, a 45-ös és a 451-es elkerülő út kereszteződésében történt anyagi káros közlekedési baleset. A fenti időpontban egy Ford Escort halad Szentes felé a 45-ös úton, amikor körültekintés nélkül szeretett volna lekanyarodni az autós balra, az elkerülő útra. A kanyarodás közben a vele szemből érkező Zastavának hajtott, de szerencsére személyi sérülés nem történt, a kár kb. 300 ezer forint.

A rendőrség kéri a kerékpárosokat, hogy járműveiket világítsák ki, tegyék magukat "láthatóvá", mert a világítás hiánya miatt számos baleset történt az elmúlt időszakban. Az autósok már most készüljenek a téli körülményekre, akik tehetik szereltessék fel járműveikre a téli gumikat.

H. V.


<<< Vissza