<<< Vissza

Ahol nem szakad a jég
Pro Urbe Szentes - 2003.

2003. november 14.

 
Olyan művészeti ág képviselője, amelynek hozzá fogható, prominens személyisége kevés volt városunk életében. Egyedülálló művészetével beírta magát nemcsak a település, de a nemzetközi szobrászat történelemkönyvébe is. A világ számos országába állította ki műveit, s ért el nagyon szép sikereket. Emellett elismerésre érdemes közéleti és sporttevékenysége.

Léteznek dolgok, amelyek megismételhetetlenek életünkben. És vannak olyanok, amelyek megismétlődnek. Dr.Csíky László orvos-szobrász annak örvend, hogy mindkettőből kivehette részét. Azt mondja először egy telefonbeszélgetésből értesült arról, hogy fölterjesztették a kitüntetésre. S hogy a kolléga gratulált is hozzá, az már komoly dolog volt.

- Természetesen örültem a hírnek - mondja -, aztán eszembe jutott, hogy Szentes városért érdemérmet már kaptam Csorba Gyuri bácsiéktól annakidején, 1974-ben. S ha egy hasonló kitüntetést második alkalommal is megkapok, akkor azt nagyon megszolgáltam. Bevallom, nagyon jól esett az elismerés. Az a közeg, amely ott fogadott a díszteremben, az ünneplés fantasztikus volt. Hasonlót nemrégen Kínában élhettem át. Csak ott közel háromszázezer ember tapsolt.

Persze, mások az arányok.

- Annakidején miért kapta a "Városért" kitüntetést? Talán az orvosi munkájáért?

- Nem lehet így fölszabdalni a dolgokat. Az idő tájt én tizenegy magyar válogatottat neveltem a városnak, és a feleségemmel mi ketten is első osztályú sportolók, válogatottak voltunk, s talán ennek a munkának az elismeréseként kaptam a kitüntetést.

- Elég mozgalmas két év áll ön mögött.

- És még nincs vége. Budapesten ha valaki három hónapig kiállít, nem egy gyakori dolog. A Lincoln Galériában történt mindez, ahol fölkértek arra, hogy Ábrahám Lincoln portrészobrát készítsem el a televízió kamerái előtt. Ez 27 perc alatt készült el. Fölajánlottam, elkészítem Winston Churchill portréját Guinnes-rekord idő alatt. Közjegyző és tévékamera előtt került sor a kísérletre, 19 perc és 20 másodperc alatt végeztem. Úgy, hogy közben a tévés riporternő állandóan kérdezett. Az interjút legalább 3-4 percet elvett.

- Másodszor is eljutott Kínába...

- Kínába, azon belül is Chamcsungba a 49 hektáros szoborpark és a makett-világkiállítás megnyitójára hívtak meg. A világból mindössze hét művészt ért ez a megtiszteltetés a 2500 pályamunkából, ez a rendezvény rangját is jelezte. Ott a makett-világkiállítást megnyertem, így mondták: egyedülálló szobraimmal. Elmondhatom, Luciano Pavarotti és Jasques Chirak általam készített portréi már örökre a kínai nagy tárlat díszei maradnak. És ott van Szentgyörgyi Albert portrészobra, rendkívül népszerű a hatalmas országban.

- És most Firenzébe készül.

- Nagyon készülök. Berlusconit még nem formáltam meg. De Romano Prodi már a kemencében van. Ő az, aki az Európai Unióba csalogatott bennünket. Ezt maga az alkotás is sugallja a nézőben. Firenze a művészetek fővárosa. Érthető hát, hogy nagyon készülök a kiállításra. Egy éve meg van a meghívás. Eddig egyetlen szponzor sem jelentkezett, hogy támogasson. Valahogyan összekuporgattam a pénzt. December elején megyek. Talán többen nem hiszik el, nem vagyok az örök elégedetlenek mintapédánya. Mindig annyit léptem, ahol még nem szakadt a jég. De annyit léptem! Fogy az életem. Néhány szép művön szerettem volna a kezem nyomát hagyni Szentesen.

Lovas József


<<< Vissza