A helyközi buszjáratra fiatal nő szállt fel begipszelt lábbal, botra támaszkodva. Az iskolából hazaigyekvő fiatalok ugyan elfoglalták az utazóteret, azonban mégis maradt néhány szabad hely. A fiatal nő ezt kihasználva megpróbált leülni, de arra a kérdésre, hogy szabad - e egyértelmű elutasító választ kapott. " Foglalom"- mondta szemrebbenés nélkül a tizenéves leányzó. Nem ő volt az egyetlen. A jelenet még egyszer megismétlődött. Nem különösen érdekelte őket, hogy a nő valószínűleg nem tudná végigállni a félórás utat. Jött a másik tizenéves barátnő, aki annyira kimerült a hat-hét óra ücsörgésben az iskolában, hogy mindenképpen ülnie kell a buszon is. Az pedig, hogy a nő hova ül le, hogy leül-e egyáltalán, az már hagy ne legyen az ő problémájuk. Felháborodott és elkeseredett a helyzeten. Elmondta azt, hogy nem ez volt az első ilyen eset, és azt, hogy a fiataloknak ritkán jut eszükbe, hogy átadják a helyüket. Igaz ő sem idős még, de a jelenlegi állapota sajnos megkívánja azt, hogy ha már utazik azt ülve tegye. Egy korábbi alkalommal egy ötven év körüli hölgy engedte át a helyét, mert a diákokkal tömött buszon ez senki másnak nem jutott eszébe. Így van ez az idősekkel is. Nekik sokszor állniuk kell, amíg a tizenévesek és táskájuk foglalják el az ülőhelyeket. Mi mást lehet erre mondani : felháborító viselkedés! Ha meglátok felszállni egy időset a buszra gondolkodás nélkül átadom a helyem. Engem erre tanítottak, nekem ez a természetes. De sajnos úgy néz ki, hogy nem mindenkinek az! (Természetesen tisztelet a kivételnek! Remélem ők vannak többen!) Levelem nem fogja megváltoztatni minden érintett ember nézőpontját. Én csak leírtam. Csak azért, hogy talán elgondolkodnak rajta. Apróságnak tűnik, de az emberségről szól. És ott kezdődik minden... Név és cím a szerkesztőségben

<<< Vissza