<<< Vissza

Távol az autópályától
Megjutalmazták a tűzoltókat

2003. október 22.

 

Az M5-ös autópálya körül kialakult vitás helyzet a helyi képviselőket is foglalkoztatja. Napirend előtti felszólalásában Sipos Ferenc azt javasolta, hogy tárgyaljanak az autópálya további építéséről. Kérte, csatlakozzanak ahhoz a szövetséghez, amely az M5-ös autópályával kapcsolatos kormányígéretek betartását sürgeti.

Bár javaslatát elutasították a képviselők, felvetése vitát válott ki a testületben. Halmai László arra emlékeztette képviselőtársait, hogy az előző önkormányzati ülésen a polgári jobboldal képviseletében Kálmán János kezdeményzete, csatlakozzanak az M5-ös Autópálya alapítványhoz. Ismeretes, Szirbik Imre polgármester aláírta azt az ívet, amikor a városházán helyet adott a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kezdeményezésére alakult akciónak. Halmai László most arra kérte a képviselőket, határozatban erősítsék meg a csatlakozási szándékot.

Dr. Demeter Attila, a jogi és ügyrendi bizottság elnöke arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy az önkormányzat "csak" támogathat, az alapítványhoz való csatlakozást az államháztartási törvény feltételhez köti. Ezek után felvetődött a kérdés: a polgármester magánemberként írta alá az ívet? Dr. Sztantics Csaba jegyző szerint Szirbik Imre csak a támogatásáról biztosította az alapítványt. Az ülést vezető Szűcs Lajos alpolgármester azt indítványozta, hogy - Szirbik Imre távolléte miatt - a következő ülésen térjenek vissza a dologra.

Mint már lapunk is beszámolt róla, a Szentesi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság történetében eddig egyedülálló sikert ért el a szeptemberben megrendezett országos szakmai vetélkedőn. A képvislő-testület október 17-ei ülésén az önkormányzat is megjutalmazta őket, amelyet Szűcs Lajos adott át Tóth Csaba zászlósnak, Kálmán Rajmund főhadnagynak, Bölcskei Molnár Zoltán hadnagynak, Vida Szűcs Sándor törzszászlósnak, Mészáros Tamás őrmesternek, Tóth Zoltán zászlósnak, Kajtár István őrnagynak és Koszt György alezredes, városi parancsnoknak, a csapat vezetőjének.

L.J.


<<< Vissza