<<< Vissza

Szomszédolás Csongrádon

2003. október 17.

 
A mozgáskorlátozottak szentesi csoportjának tagjaival szomszédolni indultunk Csongrádra szeptember végén. Utunk először a gróf Széchenyi István Általános Iskolához vezetett. Ott a helytörténeti gyűjteményt és Simmer Sándor fafaragó szobrait tekintettük meg. Az iskola diákjai lelkesen kalauzoltak mindet a múzeumban és bemutatták a régi tárgyakat, eszközöket. A kirándulásunk célja az volt, hogy egy félnapos pikniken vegyünk részt Simmer Sándor tanyáján.

A főzésről a vendéglátónk gondoskodott, nekünk csak az alapanyagot kellett vinnünk és az italt, ami természetesen csongrádi bor volt. A bográcsos kubikus tarhonya olyan finomra sikerült, hogy el is fogyott rögtön. Különleges élmény részese is lehettünk, amikor szabadtűzön ki-ki maga sütötte kürtős kalácsot, kóstolhatott. Jó hangulatban töltötte el kis csapatunk ezt a délutánt, ami felejthetetlen volt számunkra, mert nem az a fontos hol, hanem, hogy együtt legyenek a jó barátok. A házi gazdánk, aki szintén mozgásában korlátozott, beszélt a fafaragás örömeiről és végül bemutatta miként farag három perc alatt egy ló fejet. A szép napot fényképeken is megörökíttettük.

Nann Ferencné és Nagy Zsolt szervezők


<<< Vissza