<<< Vissza

Faludy György Csongrádon

2003. október 10.

 
Szeptember 25-én Faludy-estet tartottak a Csongrádi Művelődési házban. Faludy Györggyel, a 93 éves, Kossuth-díjas költővel Góg János, a csongrádi irodalmi kör vezetője beszélgetett.

Az előadás első perceiben Csák Lászlótól lanton hallhattunk bevezető dallamokat. Ezután lépett színpadra a költészet húrjait mesterien pengető Faludy György, akit az igen nagy számú közönség hatalmas tapsorkánnal köszöntött. Ezúttal Viharos évszázad című kötete került részletesebb bemutatásra. E könyvben szereplő versei közül jó néhányat Török Mária, Kovács Andrea és Varga Nándor adtak elő. A különböző stílusban és korban játszódó versek mind rámutattak a majd egy évszázadot megélt költő egy-egy életszakaszára, így Góg János kérdéseire Faludy György személyes élményeiről is beszélt az adott korral kapcsolatban.

Elmondta, hogy amikor született a Föld lakosságának száma kétmilliárd volt, s mára ez a szám már hétmilliárdra növekedett. Számára ez az adat rendkívül ijesztő, hiszen a népszaporodás kérdésére nincs megoldás.

"Roppant lakomán felesszük a földet lábaink alatt, / Energiát zabál és árut okád a szörnyű szerkezet./ Egymást faljuk föl, ha tovább fut, éhenhalunk, ha megreked."- írja Haladás című költeményében. S bár költőként és hatalmas életbölcseletével képes talán egy átlagembernél jobban átérezni ezeknek a világmozgató kérdéseknek a súlyát, mégis ennek ellenére is egy felettébb kedves, rendkívül életvidám és sugárzó emberrel volt szerencsém találkozni.

S így nyilatkozott: "Én mindig kétségbeesett erővel próbáltam boldog lenni, és az is voltam, Recsken is!" Költői küldetésének ezt tartja: Ebből a sugárzó életerőből adni valamicskét az embereknek, egy kis bátorítást, vigaszt...A fiataloknak pedig azt üzente, hogy "Az örömöt ne politikai és anyagi úton keressék, hiszen ha megfigyeljük, akik igazán boldogok, sosem hatalmasok vagy gazdagok!"

Az előadás után másfél órán át készségesen dedikálta a költőfejedelem azt a több száz könyvet, amit rajongói hordtak magukkal Faludy kézjegyének reményében. Az irodalmi kör egy mézeskalácsszív-dobozt nyújtott át Faludy Györgynek ajándékba, ő pedig megígérte, hogy jövőre ismét megtiszteli Csongrád városát látogatásával...

Viola Szandra


<<< Vissza