A csongrádi csatán kívül más jelentős ütközet nem volt a térségben, mégis mozgalmas éveket élt át vidékünk lakossága. Hol a kuruc, hol a császári hadak vonultak át a területen, mindannyiszor pusztítást hagyva maguk után. Rákóczi 1704 nyarán büntető hadjáratot vezetett a rácok ellen, Szeged várának sikertelen ostroma után azonban elhagyta a Duna-Tisza közét. Átmenetileg Károlyi Sándor és Bottyán János kurucai felügyelték a területet, de a császáriak többszöri átvonulását nem tudták megakadályozni. A krónikás szűkszavú feljegyzése szerint Szentesre három ízben zúdult veszedelem: egyszer a császári hadak fosztották ki, két alkalommal pedig a rácok. "A németségtől, vagy mint a magyarok nevezték, labancoktól egy ízben, a rácoktól két ízben kiraboltatván, fölégettetett a város, s a fölégetett lakosságnak más menedéke nem volt, mint a város mellett elnyúló nagy rétség" - olvasható Petrák Ferenc krónikájában. E támadások közül bővebb tudósítás mindössze az 1705. évi rác támadásról van, amelynek a szomszédos Bökény falu is áldozatul esett. Az új császári főparancsnok ( báró Ludwig Herbeville tábornagy )augusztus végén megindult seregével a Csallóközből Erdélybe, Rabutin de Bussy tábornagy megsegítésére. Károlyi Sándor vezénylő generális, hogy az átvonuló német hadak élelmezését megnehezítse, a környékbeli városok és falvak lakosságát kiköltöztette otthonából. A vásárhelyi, mindszenti és szentesi lakosok Csongrád környékére húzódtak, így a császáriak mindenütt csak üres falvakat találtak. Mivel Herbeville csapatai október közepén megszállták Csongrádot, a szentesiek hazatértek városukba. A német hadakhoz csatlakozott rácok a hadműveletekben beállt rövid szünetet rabló portyákra fordították. Átkeltek a Tiszán és előbb Bökényt rohanták meg, majd Szentes ellen fordultak. Bökényt kirabolták, lakosságának egy részét lemészárolták, majd a falut felgyújtották. Szentes nem járt ilyen rosszul, valószínűleg azért, mert a lakosság alá vetette magát a sarcolásnak. A hagyomány szerint azonban, amikor a rácok gazdag prédával megrakodva vonultak vissza Csongrád felé, a megsarcolt települések lakossága véres bosszút állt rajtuk. A bökényi, szentesi és tési lakosok a tőkei pusztán megtámadták a rácokat, és véres összecsapás után egy részüket a tőkei érbe szorították, a többieket pedig futásra kényszerítették. Mindezekről a Petrák-krónika így emlékezett meg: "1705-ik esztendőben a rácok egy német tiszt vezérlete alatt beütöttek Szentesre csak azért, mert a Rákóczi verbunkja közé sok szentesi fiak beállottak. Amelyet a szentesiek jó előre megtudván, a körülötte levő helységek lakosaival együtt, amidőn a rácok Bökény felől a sok rablott prédával hazafelé indultak, a puszta tőkei templomhoz közel megtámadták és az úgynevezett tőkei érnek szorították, mely ér a mai napig is viseli a Rác-ér nevet. Valamint a megholt rácokat a kápolnás halom alá temették el, mely halmot ezután Rác-tőkének nevezték el." Egy másik följegyzésből az is kiderül, hogy a rácok elleni támadást Mokra Mihály bökényi, valamint Pólya Mihály és Dudás György szentesi lakosok vezették. A következő évben Rabutin császári tábornok szállta meg Szentest és Vásárhelyt, s hadainak élelmezése nem kis gondot okozott a két városnak. 1707-ben Károlyi Sándor kurucai visszafoglalták Vásárhelyt és Szentest, s ettől kezdve ismét felügyelték a térséget. Szentesen egy Csajághy nevű kuruc parancsnok hajdúi teljesítettek őrszolgálatot, kiknek folyamatos ellátása idővel ugyancsak nyomasztóan hatott a lakosságra. A hadak még el sem vonultak, amikor újabb veszedelem közeledett: a pestis. Az országos járvány Vásárhelyt már 1708 őszén elérte, Szentesen csak 1709-ben kezdte szedni az áldozatait. Volt olyan nap, hogy 80 haláleset is történt. A nyár végén némileg enyhült a járvány, de ősszel újból teljes erővel kitört, s dühöngött még az 1710. esztendőben is. A két évben Szentesen több mint 900-an estek áldozatul a félelmetes keleti nyavalyának. Csupán annyi vigasz akadt, hogy a különböző hadak jó időre elkerülték térségünk településeit. ***** Ferenc József császár és király 1906 októberében szentesítette a II. Rákóczi Ferenc fejedelem és bujdosó társai hamvainak hazahozataláról szóló XX. törvénycikket. Ugyanezekben a napokban Csongrád vármegye közgyűlése kimondta, hogy megfesteti a vezérlő nagyfejedelem életnagyságú portréját, és testületileg képviselteti magát a kassai országos gyászünnepségen. Szentes város közönsége az egyik leghosszabb utcáját és a Vásár teret (ma Apponyi tér) 1906-ban Rákóczi Ferencről nevezte el. A Révész Imre által készített egészalakos festményt a vármegye 1907. december 16-án tartott díszközgyűlésén leplezték le. Megnyitót mondott dr. Kelemen Béla főispán; az ünnepi emlékbeszédet Futó Zoltán református lelkész, megyei képviselő tartotta. Emelkedett hangvételű szónoklatát az alábbi mondatokkal zárta: "Én megállok Rákóczi és Csongrád vármegye ölelkezése előtt. Én áldom az Istenemet, magyarok Istenét, hogy hozzánk is eljött Rákóczi, Rákóczinak lelke! Én ledobok a lelkemről minden kétséget, kishitűséget és a Rákóczi által hozott új élet fényében förödve, ujjongok: Nép, mely dicsőt, magasztost így magasztal, van élni abban hit, jog és erő!" Labádi Lajos

<<< Vissza