Miért is jó nőnek lenni? Ez a gondolat sok férfi fejében felmerül, s talán még több nőben. És tényleg, miért is? Mondhatnánk, hogy nem is jó, hiszen ott van az a sok probléma, ami a női léttel együtt jár.(házimunka, szüléssel járó fájdalmak, "azok a bizonyos napok"...) De mégis, azt kell mondjam, jó nőnek lenni. Hiszen milyen jól esik, ha előre engednek, csak mert nők vagyunk; ha virágot kapunk meghatározott ok nélkül, csak mert nők vagyunk; ha óvnak minket, ránk villan egy kedves mosoly, szerenádot, ajándékot kapunk, szüleink sokszoros aggodalma egy-egy hosszabb éjjeli kimaradásunk miatt... s mindezt csak azért, mert lányok, asszonyok, nők vagyunk. Jó érzés az a féltő, szeretettel vegyes tisztelet, amely bár az őskori embertől indult, de talán még ma is jelen van ebben a rohanó világban, s nap, mint nap kapjuk az ellenkező nem néhány képviselőjétől. Az akkori nőt az anya-kultusz emelte fel, s amint anya lett egy nő, szinte szentként tisztelték. Bár az ókori görögöknél, rómaiaknál egy kissé előbukkant a sovinizmus apró szikrája, de ezeket a következő korok úriemberei feledtették velünk. A középkori lovagi-, trubadúri-eszmék ismét az egekig repítették a nőt. A lovag, ha kellett, az életét adta az imádott asszonyért; harcolt érte s mellette. A trubadúrok bár jobban féltették életüket, de a költészet csodájával kárpótolták szerelmük tárgyát a mogorva férjek faragatlanságaiért. Talán az egész történelem során valamiféle távolságtartás és félelemmel vegyes csodálat övezte a női nemet. Hiszen nem véletlenül volt az sem, hogy az inkvizíció, a "szent" törvényszék minden bírája, ügyésze és egyáltalán az egész szervezet férfiakból állt, s természetesen az örök ellenségek, a rettegett boszorkák, nem is lehettek mások, mint a "kegyvesztett", gyanús nők. Azért a huszonegyedik század nőjének már nem sok ilyen típusú félnivalója van, de persze a jelennek is megvannak a maga inkvizítorai, akik elítélik azokat a hölgy-társaimat, akik nem hódolnak be "uruknak és parancsolójuknak". Uraim! Ez már nem a középkor!!! Tessék tudomásul venni, nekünk is jogunk van élvezni az életet! Szinte látom, ahogy bőszen tiltakoztok: "Hogy képzeli ez a fruska, hogy ilyet mer állítani Rólunk, "a teremtés koronáiról" !?" Mielőtt ezt megtennétek, csak annyit mondok: Használjátok egy picit, amivel gondolkodtok! Nem, nem azt... az agyatokra gondoltam! Például: Ha ti megcsaltok egy lányt: "Fú, de menő!" Ha mi félrelépünk: "..." (a jelzőket ti is ismeritek) Ha egy fiú úgy bepiál, hogy ki nem lát a fejéből, szintén ő a menő csávó; de ha már egy lány tesz hasonlót, az már undorító. Szóval... Nem, ártana néha elgondolkodni, mielőtt azokat a bizonyos jelzőket használjátok. Persze, a fent leírtak nem minden hímnemű egyedre érvényesek; életbe lép az a bizonyos "ing-effektus"! Lehet öltözködni, Uraim! -andromeda-

<<< Vissza