<<< Vissza

A közönséget is megnyerték
Szatmári-Nagy Szilvia táncosai

2003. szeptember 19.

 
Képünkön: Páli Erik, Páli Viktória, Szatmári-Nagy Szilvia (tánctanár) Szögi Szilvia és László Csaba, Fotó: Vidovics

A felnőtt standard magyar bajnokságot rendezte meg a Szilver TSE az erre az alkalomra ünnepi díszbe öltöztetett Városi Sportcsarnokban. Volt is ok az ünneplésre a látványos verseny végén : László Csaba Szögi Szilviával az oldalán megnyerte a felnőtt kategóriát, s a mögöttük második helyen végző Páli - testvérekkel jogot szereztek a világbajnoki részvételre.

Sportdiplomáciai sikert is elkönyvelhetett Szatmári-Nagy Szilvia, az egyesület vezetője már az elején, hiszen a standard kategória legnívósabb hazai versenyét hozta Szentesre. 140 egyesület táncosai versenyeztek a bajnoki címekért.

A legnépesebb a felnőttek mezőnye volt, 44 táncospárral, s itt lehetett számítani szentesi részről a legnagyobb sikerre. A táncosok bemelegítését látva kétség sem férhetett hozzá, hogy igen komoly fizikai igénybevételre készülnek. Az öt standard táncot előbb a selejtezőben, majd az elő-és középdöntőben , végül a döntőben is be kell mutatniuk. A sok sminkelt arcú versenyző között nehéz volt - de azért sikerült ráakadni - Szögi Szilviára, a bajnokaspiráns szilveres pár hölgytagjára.

Szilvi elmondta, hogy László Csabával kifejezetten ezekre a sorozattáncokra gyakoroltak. Ehhez futni is kellene, de elárulta, hogy ő szívesebben úszik. Esélyeikről azt mondta, a sok ismerős miatt kicsit izgul, de a versenytársak miatt már kevésbé. Hasonlóan magabiztos volt a másik szentesi párosból Páli Erik, aki a középdöntőre készülődve elmondta, hogy testvérével, Viktóriával számukra is a világbajnoki részvétel a verseny tétje. Ehhez az első két hely valamelyikén kell végezniük, s erre esélyt is lát, mert úgy érezte, nagyon jól ment nekik aznap.

Egy táncverseny - persze nem hivatalosan - a ruhák versenye is, hiszen a hölgyversenyzők igyekeznek szebb, csillogóbb ruhákban kitűnni. Szögi Szilvi is lecserélte fehér ruháját egy csodálatos élénksárga ruhakölteményre, s a középdöntőben már így libbent ki a parkettre. Nemcsak a nézőket lepte meg vele, de még Csaba előtt is titokban tartotta, s ez egy kicsit taktika is, mivel még inkább rájuk irányíthatja a pontozók figyelmét. Akiknél, mint a döntnök elmondta, az előadásmód, és a közönséggel való kontaktus mellett más is számít. Hiába van egy objektív pontozási rendszer, nyilván jobban megnyomja a ceruzáját a pontozó egy ismerősebb arc láttán,- magyarázta Jánosi László. Ebben a műfajban azonban még mindig többször változik a bajnokok sora, mint például a műkorcsolyában. Mindenesetre az a páros, amely megnyeri ezt a versenyt, teljes joggal, megérdemelten nyer, tette hozzá a döntnök még az eredményhirdetés előtt.

Óriási buzdítás, sikoltozás kísérte a lelátóról a szilveres versenyzőket. A legkisebbek , a gyerek I. standardben is főszereplővé válhattak kis időre, igaz ők még inkább egymásra figyeltek a közönség helyett. Bugyi Bence és Kis Violetta révén itt született az első szilveres győzelem. Ez afféle háziverseny volt, de nem ez volt az utolsó alkalom az este folyamán. A gyermek és junior döntőkben a Nagy -Borbás és a Budai-Barát kettősnek is meg kellett küzdenie más hazai párosokkal a győzelemért.

A felnőttek döntőjébe is szilveres táncosok kerültek be az első három helyen. Itt másik három párossal vették fel a küzdelmet. Minden tánc után helyezésekre pontoztak a bírák, s mivel ez volt az első nyilvános pontozás a felnőtteknél, egyre kevesebb izgulnivalót, s annál nagyobb örömöt okoztak a szentesi szurkolótábornak. Még ki sem hirdették, már mindenki tudta, hogy a László Csaba-Szögi Szilvia párost kell vastapssal köszönteni. Ráadástáncként a közönségkedvenc quick step-pel parádéztak a csarnokban. Közös pályafutásuk második standard magyar bajnoki címét szerezték, de az ünneplés későbbre marad.

Már másnap várt rájuk egy nemzetközi verseny Kisteleken, ahol érthetően fáradtan versenyeztek. Két héttel később (szeptember 27-én) a Tíztánc világkupán a döntőbe jutás a céljuk. November 15-én a bécsi világbajnokságon, amelyre ezen a magyar bajnokságon táncolták ki magukat, a tizennégy legjobb táncos közé szeretnének kerülni. Nem lesznek egyedül szentesiek, ugyanis második helyükkel a még junior korú Páliék is parkettre léphetnek a felnőttek között a standard vb-n.

Darók József

Szilveres eredmények
Szeptember 13-án Szentesen megrendezett Felnőtt Standard Magyar Bajnokságon a következő eredmények születtek.

Felnőtt Standard Magyar Bajnokság: 1. László Csaba-Szögi Szilvia, 2. Páli Erik-Páli Viktória, 5. Szepesi József-Szepesi Judit.
Junior II. standard ranglista: 1. Budai Attila-Barát Enikő, 4. Kósa András-Túri Bernadett, 6. Jutasi Roland-László Szilvia
Junior I. standard országos bajnokság: 1. Nagy Gergő-Borbás Julianna, 2. Szabados Péter-Barna Lilla, 5. Vida György-Salánki Zsófia.
Gyermek II. latin országos bajnokság: 3. Lantos Olivér-Gyovai Loretta, 5. Bődi Dénes- Vecseri Dóra,
Gyermek I. standard országos bajnokság: 1. Bugyi Bence-Kis Violetta, 2. Deák Attila-Hevesi Henrietta, 3. Kis Vencel-Lázár Mária, 4. Lipcsei Márk-Tóth Fruzsina, 5. Bátki Dániel-Marik Dorina.

Szeptember 14-én Kisteleken megrendezett nemzetközi táncverseny eredményei.
Junior I. latin: 5. Szabados Péter-Barna Lilla.
Junior II. standard: 1. Budai Attila-Barát Enikő, 5. Kósa András-Túri Bernadett, 6. Bődi Richárd-Kovács Bernadett.
Ifjúsági standard: 1. Páli Erik-Páli Viktória, 6. Borbás Csaba-Szepesi Anetta

Szeptember 15-én Solymáron rendeztek meghívásos standard táncversenyt TOP 10 elnevezéssel. A Szilver TSE-t két páros képviselte.
Standard felnőtt kategóriában: 1. Szepesi József-Szepesi Judit, 4. Pap Balázs-Zakos Orsolya, felkészítő tanár: Szatmári-Nagy Szilvia


<<< Vissza