<<< Vissza

Sikerrel pályáztak a fürdő felújítására

2003. szeptember 19.

 
A Ligeti uszodára vonatkozóan két pályázata él az önkormányzatnak. Az egyiket már elbírálta a Dél-alföldi Regionális Idegenforgalmi Bizottság. Mint megtudtuk, a pályázatban igényelt pénzösszegnek csak a felét kapta meg a város. Szirbik Imre polgármester a következőképpen fogalmazott: "Át kell gondolni a saját erőt, ami így mintegy 5 millió forint többletkiadást jelent.

Meg kell találnunk a forrást, honnan teremtünk elő annyi pénzt, ami egy szauna elkészülését elősegítené. A másik pályázat - amint arról a polgármester tájékoztatta lapunkat - a Gyermek, Ifjúsági és Sportminisztérium által kiírt pályázat, amely a 33-as medence, a lelátó és környékének, valamint a már meglévő rendszerek korszerűsítését, illetve a 25-ös medence vízforgató rendszerének a telepítését foglalja magában.

A gyógyfürdő vonatkozásában szintén két nyertes pályázatról számolhatunk be. Az egyik egy kisebb korszerűsítési program, a meglévő medencét, néhány gépészeti rendszer korszerűsítését jelenti. Jóval örömtelibb a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanácsnál nyert 87,5 millió forint. A pályázathoz 70 millió forintos állami erő és 17,5 millió forint önkormányzati erő társul.

- Az összeg jelentős fejlesztést eredményezhet. A tervek között szerepel a teljes gyógyászati rendszer felújítása, korszerűsítése, valamint az épület tetőterében egy úgynevezett nappali kórház kialakítása. Egy olyan gyógyászati tevékenységet folytató egységről beszélhetünk, amely 1-2 napos benntartózkodást tesz lehetővé a beteg számára. A gyógyfürdő továbbra is a kórház részlege marad, döntően orvosi beutalóval lehet majd felkeresni, a kezelések orvosi ellenőrzés mellett történnek - jelentette ki a polgármester.


<<< Vissza