<<< Vissza

Aranyos termékek

2003. szeptember 12.

 
A Délalföldi Kertészek Termelői Értékesítő Szövetkezete az elmúlt év novemberében alakult. A TÉSZ magában foglalja Szentes régiójában munkálkodó termelő kertészek zömét. A taglétszám hatszáz, ennek egy tagja az Árpád Agrár Rt. is.

- Igény volt az emberekben arra, hogy szövetkezzünk, mint mondták, belefáradtak az egyéni akciókba - tájékoztatta lapunkat Szoboszlai György ügyvezető igazgató. - A szervezet nonprofit jelleggel működik, a tagok területén közel 300 hektáron zöldség-, gyümölcstermesztéssel foglalkozunk. A termékek 25-30 százalék export, 40 százalékban áruházi láncokkal van kapcsolatunk, a többi belföldi kereskedőkhöz jut el.

Nagyon lényeges, hogy szövetkezve közösen tudunk megvenni olyan csomagológépeket, amit magánszemélynek nem volna értelme megvásárolni. El tudjuk végezni azokat a csomagolásokat, melyeket az áruházláncok igényelnek. Közel ötven ember dolgozik a szarvasi úti telepen. Szezonban, csúcsidőben több.

Az ügyvezető igazgató bejelentette: az eddigi tapasztalatok, eredmények alapján úgy tűnik, sikeres volt a szövetkezés. Reményeik szerint 15-16 ezer tonna zöldséget tudnak forgalmazni ebben az esztendőben, közel 2 milliárdos árbevétellel számolnak. Írásunk apropója pedig az, hogy a szövetkezet részt vett Rostockban egy nemzetközi kiállításon, melyen közel negyven ország képviseltette magát. Mint megtudtuk, a kiállítást tízévenként rendezik meg, a magyarok impozáns területen kaptak helyet, ugyanis minden országnak megvolt a maga kertje, a rá jellemző építményekkel, épületekkel.

- A kiállítás április végétől október végéig tart. Szeptemberben rendezik meg a nemzeti napokat, azon belül 4-én volt a magyar nap, ahol a Magyar Zöldség- Gyümölcs Terméktanács szervezésében jelentek meg termékeink. Szövetkezetünk a zöldséget képviselte, megjelentünk különböző paprikákkal, paradicsommal és tojásgyümölccsel. Négy aranyéremmel és egy ezüsttel térhettünk haza. A tölteni való fehér paprikánk pedig külön nagydíjat kapott. Hogy mindez mit jelent? Elismerést. Az érdemek emblémáját megjelentetjük a csomagolópapírokon, reménykedünk benne, hogy a termékeink iránti kereslet növekedik majd. Odakint nagy volt az érdeklődés a magyaros ételek iránt - jelentette ki Szoboszlai György.


<<< Vissza