XXXIV. évfolyam 33. szám
Vissza a legfrissebb számokhoz

Fesztelen, családias nap
 

2003. augusztus 22.


Családi- és sportnapra várta az érdeklődőket a Szentes Városért Civil Fórum és a Szabadidős Sportklub augusztus 19-én és 20-án. A rendezvény a drogprevenció jegyében zajlott. A sportesemények már az ünnep előestéjén megkezdődtek, Szent István napján pedig sor került az új kenyér szegésére is.

Az eseménysorozat hivatalos megnyitóján, a sportközpontban 20-án délelőtt, a Himnusz elhangzása után Szirbik Imre polgármester beszédében hármas ünnepként említette e jeles napot. A magyar államiság, az Alkotmány és az új kenyér napja kapcsán kiemelte, hogy egy ilyen aszályos esztendőben még jobban megbecsülik a kenyeret az emberek.


Bővebben


 

Elismerések a közszférában
 

2003. augusztus 22.


A közszféra dolgozóit köszöntötték augusztus 19-én a városházán. A rövid kulturális programot követően - melyben közreműködött Andor Csilla (ének) és Nagy János (zongora) - Szirbik Imre polgármester beszédében megemlékezett Szent István királyunkról. Arról az időszakról, amikor a magyarok befejezték vándorlásukat, s a Kárpát medencében letelepedve, Európában államot alapítottak. Belső és külső konfliktusok, háborúk következtek, majd 1000 karácsonyán I. István fejére helyezték a koronát. A magyar állam hivatalosan is megalakult.


Bővebben


 

Szegvár napjai
 

2003. augusztus 22.


A nagyközség önkormányzata idén is felvállalta a falunapok megszervezését Szegváron. A kétnapos rendezvényt augusztus 16-17-én bonyolítottuk le a polgármesteri hivatal előtti főtéren. Augusztus 16-án délelőtt asztalitenisz bajnokságot szerveztek a művelődési házban, a piactéren darts versenyre hívták az érdeklődőket.

Délelőtt 10 órától a helyi közösségfejlesztők tarhonyafőző versenyt szerveztek az 5 szomszédság (Öregfalu, Rétitelep, Kinizsi-telep, Újfalu, Kossuth-telep) közreműködésével.


Bővebben


 

Maradjunk meg magunkhoz érdemesnek!
 

2003. augusztus 22.


Mikor e sorokat írom, még nem derült ki, hogy a magyar nép hogyan ünnepelte Szent István király emlékét. Még nem tudom, hogy az ünnepi fő istentisztelet szónoka, a bécsi érsek-prímás el fogja-e mondani: "Jawoh-t!" El tudja-e majd az osztrák sógoroknak dicsekedni, hogy a magyarok jól tudnak ünnepelni, úgy, hogy az tényleg: "Igen, ez így a jó!"

Ki fog-e nyílni minden ajtó, melynek nyílnia kell, és be fog-e zárulni minden kapu, melynek zárulnia kell?


Bővebben


 

Gondolatok
 

2003. augusztus 22.


Különös élményben ritkán van része az embernek, én viszont szerencsésnek mondhatom magamat, mert a minap néhány percen át Óriás voltam. Nem képzeletben, hanem a legteljesebb fizikai valóságban. Olvasgatás közben egy hihetetlen parányi legyecske szállt az éppen olvasott könyvem lapjára és bátran futkosott minden irányban. Elcsodálkoztam: szemmel alig látható, mégis mindene meg van a futkosáshoz, sőt a repüléshez is: van két szeme, füle, szája, lába, idegrendszere, s bármilyen mozdulatot tennék is, könnyedén megelőzne....


Bővebben


 

A díszes főépület elkészült
 A gimnázium építése (I.)

2003. augusztus 22.


Képünkön: A gimnázium egykori főépülete

A középiskolai szintű oktatás kezdetei Szentesen a XVIII. század elejéig vezethetők vissza, de szervezett gimnáziumról csak 1859-től beszélhetünk. A református egyház ekkor nyitotta meg a IV osztályosra tervezett középtanodáját, amely 1864/65-re VI osztályossá fejlodött.

Önálló épülete nem volt, a képzés a főtéri Központi Református Fiúiskolában folyt. 1871-ben a város vette át a középtanoda fenntartását, egybekötve a polgári fiúiskolai képzéssel. Új helyéül a Széchenyi-ligetben lévő vigadó épületét (ma múzeum) jelölték ki, ahol 1887-ig működött.


Bővebben


 

A rend urai
 

2003. augusztus 22.


A legutóbbi rádiós fogadóóra vendége Földvári Nagy István a Szentesi Rendőrkapitányság vezetője volt aki többek között a szentesi közlekedésbiztonságról, a közterületek rongálásáról beszélt a hallgatóknak.

Régóta jelentenek problémát a rendőrségnek a Kossuth utcai motorosok. A száguldozó fiatalok veszélyeztetik az átkelők biztonságát, és a nyugalmat is. Nem ment el a kedvük még azután sem, amikor egy 26 éves fiatal, aki a száguldozás következtében balesetet, maradandó sérülést szenvedett. Sajnos nem fogják fel azt, hogy egy gyalogos-átkelőhelyet nem lehet nyolcvannal megközelíteni.
De mit tehet ilyenkor a rendőrség?


Bővebben


 

Idősek támasza
 

2003. augusztus 22.


Dögei Erika a Bartha János Kertészeti Szakképző Iskolában végzett. Kertész szakmunkás-bizonyítvánnyal a birtokában egészen más területen helyezkedett el. A Nagyörvény utcai idősek klubjában kezdte a munkát 1990-ben, ott dolgozott hat éven át. Hogy került kapcsolatba a gondozási központtal? A házi szociális gondozó így vall önmagáról:


Bővebben


 

Segíteni a város sportját
 

2003. augusztus 22.


Takács László 1987-ben került a városházára, az akkor még tanácsinak mondott hivatalba. Ifjúsági és sportosztályvezetőként kezdte a munkát, majd mindehhez hozzácsatolták még a művelődést. Később humánpolitikai osztályvezetőként dolgozott a polgármesteri hivatalban egészen 2000. december 1-jéig. Azóta a városi sportcsarnokot irányítja.

- Próbálom segíteni a város sportját, amit még annak idején, mint testnevelő tanár, diáksportot irányító ember, majd '87-től, mint hivatalnok, elkezdtem.


Bővebben


 

Csillagok, fények, ünnepek
 Himnusz dallama citerán

2003. augusztus 22.


Augusztus neves ünnepének késő délutánján szép számban gyülekeztek a szentesiek a Művelődési és Ifjúsági Ház szabadtéri színpada előtti téren. Mire a csongrádi Alföld Néptáncegyüttes megkezdte fergeteges műsorát, minden ülőhely megtelt a színpad előtt. Sokan álltak, sétáltak a sátrak, a különféle portékákat kínáló kitelepülések előtt. Volt ott minden, mi szem-szájnak ingere, étel is, ital is bőven.


Bővebben


 

A bor és kenyér ünnepe
 

2003. augusztus 22.


Idén is megrendezte borfesztiválját és kenyér ünnepét a szomszéd város, Csongrád önkormányzata. Augusztus 15-17-e között szakmai előadásokkal, termékbemutatóval, kóstolóval várták az érdeklődőket. Továbbá szerepelt a programban halászlé főzőverseny és kenyérbemutató is. A rendezvényen az Árpád Agrár Rt., a részvénytársaság tagüzemei, a Csongrádbor Kft., valamint a Rónasági Kft. néven működtetett kenyérgyár termékeit mutatta be. Képünkön (Vidovics Ferenc felvétele) a borlovagok ünnepélyes bevonulása látható.


 

Emlékül...
 Idősebb Szabics Ferenc öröksége

2003. augusztus 22.


Idősebb Szabics Ferenc 1928-ban született, eredeti szakmája szerint stílbútorasztalos volt. Autodidakta módon tanulta meg a fafaragást, és mivel ezen a területen szentesi tájjelleg nem volt, Ő külön stílust alakított ki.

Feldolgozta a Tisza-Körös-mocsárvidék legendáját, táblaképei a Nemzeti Galériában találhatók. Fantáziadús alkotó volt, sokat járt ki a természetbe, a fafaragás mellett rovar, és madárpreparálással, fa- és csonttárgyak restaurálásával is foglalkozott. A tehetséges művész 1999 februárjában egy súlyos betegség következtében hunyt el. Alkotásai az ország kilenc településének közterein, magán és közgyűjteményekben is megtalálhatók. De vannak munkái külföldön : Kaliforniában sőt Ausztráliában is.


Bővebben


 

Családi tábor
 

2003. augusztus 22.


A Szabadidős Sportklub sikeres tábort szervezett az önkormányzat szigligeti üdülőjében. A résztvevők jól érezték magukat az augusztus 2-8-ig tartó táborban. A napfényes és igen meleg vizű Balaton gyakori látogatása mellett több különböző túrára is sor került.

Keszthelyen meglátogattuk a Kastély Múzeumot és elgyönyörködtünk a sok szép látnivalóban, melyek nemcsak esztétikai örömöt nyújtottak, hanem nemzetünk történelmének jókora szeletét is megismerhettük. De így volt ez a veszprémi várban, a sümegi várban és az általunk bejárt városok mindegyikében.


Bővebben


 

Építők kézjegyei (6.)
 

2003. augusztus 22.


Lantos Sándor mezőgazdasági dolgozó és kubikos, feleségével hét gyermeküket szorgos munkára nevelték. Sándor: Sanyi 1955 májusában kitűnő kőművesek mellett kezdte az építőmunkát. A szokatlan környezet az építőmunkások - olykor - komoly hangulata kedvét vette. Közelükben dolgoztam, megjegyeztem: ezektől az emberektől megtanulhatod a szakmát, mesterei is hallották. Majd a kapcsolat közvetlenebb lett...


Bővebben


 

Az első flotta (4.)
 

2003. augusztus 22.


Az út első részén, a Kanári-szigetekig a fegyencek még mindig láncokban voltak. Ez alatt az idő alatt jóval többen szenvedtek tengeri betegségben, mint az út hátralévő részén, annak ellenére, hogy a tenger viszonylag nyugodt volt. Úgy tűnik, hogy az utasok nagy része többé-kevésbé hozzászokott a körülményekhez.

Nem csoda, hogy miután a fegyencek a Kanári-szigeteknél megszabadultak láncaiktól, a nők alkalmat kerestek, hogy kellemesebb körülmények között tölthessék az éjszakát.


Bővebben


 

Véres harc a diszkó előtt
 

2003. augusztus 22.


A Club No Limit (volt Bajor söröző) diszkónál történt incidens szombatról vasárnapra virradó éjszaka. A rendőrség rendelkezésére álló adatai szerint a diszkóban egy háromfős csapat szórakozott. Az idő alatt több vendég is panaszkodott a háromfős társaságra, mondván azok inzultálják őket. Erre két rendező a karjuknál fogva kivezette a helyiségből a három férfit. Közölték velük, hogy hagyják el a szórakozóhelyet.


Bővebben


 

A motorháztetőt püfölte
 Gyermekekkel dőlt el a körhinta

2003. augusztus 22.


Augusztus 16-án, szombaton este a szegvári falunapokon történt. Az ott felállított körhinta felborult. Első nekifutásra kiadott szakértői vélemény - a munkavédelmi felügyelőségtől voltak kint - kimondta, hogy a körhinta nem volt kellőképpen kitámasztva. S mivelnem volt kivízszintezve a rendszer, a hinta megbillent és a billegés hatására eldőlt. Hét gyermek sérült meg, kaptuk a tájékoztatást a városi rendőrkapitányságtól. Mint megtudtuk, az üzemeltető papírjai rendben voltak, a gép műszaki állapotát rögzítő adatok naprakészek és érvényesek. Szakértői vélemény szerint a baleset feltehetően szerelési felületességből és hiányosságból adódott. A körhinta üzemeltetője ellen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetetés miatt indult büntető eljárás.


Bővebben


 

Bemutatkozás új sportágban
 

2003. augusztus 22.


A fiatalabb korosztály számára már befejeződött a versenyszezon triatlonban, míg mások még nem lélegezhettek fel, hiszen hátra van a legnehezebb versenyük. A Four Diamonds SE sportolói közül ketten egy újdonságnak számító sportággal, az aquatlonnal is megpróbálkoztak. Szakál Sándor, az egyesület vezetője, egyben versenyzője visszatekintett a közelmúlt versenyeredményeire.


Bővebben


 

Úszók az OB-n (2.)
 

2003. augusztus 22.


A Szentesi Városi Úszóklub versenyzői az alábbi eredményeket érték el a július 24-27-ig és az augusztus 1-3-ig megrendezett bajnokságokon.


Bővebben


 

Hetes torna
 

2003. augusztus 22.


Az NB I-be jutott Szentesi VSC "91-esek" rögbicsapata nemzetközi tornát szeretett volna rendezni, augusztus 16-án Szentesen. A hetes torna (hét fő alkot egy csapatot) nemzetközi jellege elszállt. Szomorú dolog, hogy huszonnégy órával az esemény kezdete előtt a meghívott külhoni együttesek: Arad, Temesvár, Beográd lemondták részvételüket. Rajtuk kívül több neves hazai gárda sem vállalta a szereplést. Minden jó, ha a vége jó - tartja a közmondás. Végül öt csapat részvételével került megrendezésre a VII. Rögbitorna. A résztvevő együttesek körmérkőzést vívtak egymással.


Bővebben


 

Nem volt világbajnok
 

2003. augusztus 22.


Nagyszerű dolognak tartom, ha Szentesen is neves történelmi személyről és sportolóról neveznek el valamit. Gondolok itt arra, hogy emléktáblát készíttetnek a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc tiszteletére.

Engedtessék meg, hogy a legutóbbi Szentesi Életben megjelent "Rákóczi-emléktábla" című írás utolsó nyolc sorát szó szerint idézzem: " A sportklub további terveiben szerepel az is, hogy az olimpia évében Papp László szentesi származású világbajnok és olimpiai második helyezett birkózóról neveznék el a sportcsarnokot. Létesítenének egy parkot is, amely szintén a sportoló nevét viselné".


Bővebben


 

Szárnyaltak a sasok és sasfiókák.
 

2003. augusztus 22.


"Apafia" néven indultak - egy nagy ötlet alapján - a szentesi öregfiúk gyermekeikkel együtt az immár hagyományos vízilabda sastornán. Az ugye már közhelynek számít, hogy a magyar vízilabda siker sportág, hogy világszínvonalon teljesít. Az is megszokott immár, hogy a szentesi utánpótláscsapatok évről évre az országos bajnokságon a dobogón végeznek, és európai valamint világversenyekre adnak játékosokat, szereznek érmes helyezéseket. Ebben a sportágban hagyománynak számít, hogy napjaink átörökítik a tapasztalatot, a tudást, gondoljunk csak - a teljesség igénye nélkül - a Szívós, a Konrád, a Gyarmati, a Kásás, a Steimecz, a Kemény családokra, valamint a szentesiekre dr. Tóth, dr. Rébeli vagy a Horváth (Rozoga) családokra.


Bővebben


 

Tűzeset Szentesen
 

2003. augusztus 22.


Több ezer baromfi pusztult el annak a tűznek az áldozataként amely hétfő este pusztított Szentesen. A Szentes Városi Tűzoltóság Tájékoztatása szerint este hét óra előtt riasztották őket a tűzhöz. II. fokozattal indították az oltást, de később ezt a harmadik fokozatra emelték és riasztották a csongrádi és a vásárhelyi tűzoltókat is.


Bővebben


 

Családi események
 

2003. augusztus 22.


Született: Majzik Zoltán Andrásnak és Csányi Erzsébetnek (Nagynyomás tanya 116.) Viktória, Rácz Attilának és Vérten Tündének (Rákóczi F. u. 64.) Huba Gergő...


Bővebben


 Vissza a legfrissebb számokhoz