A
szentesi Gondozási Központ az idén is több pályázatot nyújtott be különböző
fórumokhoz, hogy az intézmény munkáját fejlessze, hatékonyabbá, magasabb
színvonalúvá tegye. Szebellédi Anna, az intézmény vezetője elmondta,
hogy négy pályázatuk kapott pozitív elbírálást, ezek segítségével lehetőség
lesz a jelzőrendszeres házi gondozás további működtetésére, a népkonyhai
étkeztetés biztosítására, valamint a közösségi pszichiátriai nappali ellátás
megvalósítására.
Ez év február 5-e óta működik Szentesen a jelzőrendszeres házi gondozás.
Az eltelt időszak bebizonyította, hogy jó ez a rendszer, az igénylők növekvő
száma is ezt igazolja.
A fenntartása azonban jelentős anyagi hátteret igényel, hiszen szükség
van rendszergazdára, biztosítani kell a gondozónők tiszteletdíját, egy-egy
mobiltelefont a munka végzéséhez, valamint gépkocsikat is, hogy időben
eljuthassanak a gondozónők a segítséget kérő idős emberhez. Mindezek biztosítására
pályázott az intézmény, és nyert is erre a célra 860 ezer forintot.
A Hajléktalan Segítő Központnál a népkonyhai működtetésre pályáztak, és
nyertek is 340 ezer forintot. A népkonyha működtetése a város számára
kötelező szociális feladat, de nincs rá normatív támogatás, így eddig
az önkormányzat költségvetését terhelte ennek biztosítása. Ezzel az összeggel
sikerült fedezetet teremteni az egynapi meleg étel biztosítására. A Gondozási
Központ szeretne tartós élelmiszert is biztosítani a rászorulóknak télire,
ezért erre egy újabb pályázatot nyújtott be. A tervek között szerepel
az is, hogy a népkonyhát jelenlegi helyéről, a Hajléktalan Szálló területéről
a város központjába helyezzék át, hogy a hajléktalanokon kívül más rászorulók
is igénybe vehessék. A most nyert pénz segítségével a jelenlegi 30 adagos
ellátást akár 50 adagra is lehetne emelni.
A közösségi pszichiátriai ellátás megszervezésére, illetve biztosítására
is adott be a Gondozási Központ egy pályázatot. Céljuk, hogy a városban
élő 20 és 60 év közötti pszichiátriai betegek számára alakítsanak ki egy
nappali közösségi ellátást. Ennek a megvalósításához Szirbik Imre polgármester
már kijelölte az igénybevehető ingatlant, a Munkás utcában a régi iskola
épületét. A fő pályázat a nappali ellátás biztosítása volt, de emellett
még volt egy kisebb volumenű hasonló célú pályázat is. A kettővel együtt
19 millió forintot nyert az intézmény.
A Munkás utcai ingatlan uniós előírásoknak megfelelő átalakítása közel
30 millió forintba fog kerülni, amihez a pályázaton nyert összegen felüli
anyagiakat az önkormányzat biztosítja majd. Jövő év elején készen lesz
a létesítmény, ahol mintegy 40 főnyi gondozott ellátására lesz lehetőség.
A további tervekben szerepel az is, hogy a nappali ellátásban részt vevők
részére valamilyen munkalehetőséget is biztosítsanak ebben az otthonban,
ezzel is segítve beilleszkedésüket a közösségbe.
A pályázatoknak köszönhetően a szentesi Gondozási Központ 20 millió 200
ezer forinttal gazdagította saját költségvetését, melynek segítségével
a város rászoruló lakóinak ellátását tudja még emberibbé, magasabb színvonalúvá
tenni.
T.E.
|