<<< Vissza

A roma kisebbség szekere

2003. augusztus 8.

 
Sokunk megdöbbenésére az Országos Cigány Önkormányzat leállt, nem csinál semmit. Stagnál. Jogilag tisztázatlan a fölállás - jelenti ki Faur Zoltán, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat helyi elnöke, aki nem tagadja, Horváth Aladárt ismeri el országos elnökének.

- Számomra ő képviseli a tisztességes, reális politizálást - mondja. - Mellé soroltam magam, így vesztese lettem a mandátumokat illetően. Annak idején az első tizennégy ember közé beválasztottak, politikai ügyvivőként, illetve alelnökként, továbbá a területfejlesztési bizottság alelnökeként tevékenykedtem bő egy hónapig.

- Napjainkban hova sorolja magát?

- Azok a nevetséges színjátékok, cirkuszi mutatványok, amiket Kolompár Orbán és társaik kreáltak nagy mértékben hátráltatják a cigányügy rendezését. Sokkal rosszabb a helyzet, mint Farkas Flórián idejében volt, igaz, abból sem érzett ki semmi jót a vidéken szegénysorban tengődő vergődő cigányság, most is ugyanaz van, nem érezzük, hogy van országos roma vezetés. Azt viszont tudni kell, hogy a vidéken élő cigányság nagyon nehéz helyzetben van. Az országos kisebbségi önkormányzattól várná a pályázatok megvalósítását, a lakásprogramok elindítását, a szociális háló kiépítését. Nagyon sok teendőnk lenne, helyette személyi konfliktusok kezelésével vagyunk elfoglalva.

- Nincs egyezség a korábbi és a mostani vezetés között...

- Mára odafajult a dolog, hogy a kirekesztettség jellemzi az országos testületet. A szakadás azt jelenti, hogy az egyik fél nem engedi, hogy a másik a jogait törvényes úton érvényesítse. Mindent megtesz annak érdekében, hogy a saját maga által kreált, törvényesnek hazudott vagy mondott dolgokat védje. Azt mondja, ő a legitim vezetés. Ez nagyon elszomorító.

- A kormányban bízik, egyben hibáztatja is a cigányság jelenlegi helyzetéért...

- Abban bízok, hogy a kormány valamilyen módon segít. Az MSZP-ben politizálok immáron tizennegyedik éve, el kell azt is mondanom, hogy a kormány nagyon nagy hibát követett el akkor, amikor az országos cigány önkormányzatot nem szorította intézményes keretek közé, hogy például a jegyzőkönyveket bekérjük, ne lehessen hamisítani azokat. A kormánynak itt nagy szerepet kellett volna fölvállalnia. Tiszta körülményeket teremteni. Ne lehessen azt csinálni, hogy jön egy csapat, és puccsot kreál. Csak úgy váltogatjuk lefele az embereket, áll a cigányügy, nem halad sehová. Olyan hiányosságokkal, hibákkal kell szembenéznie a romáknak, illetve az Országos Cigány Önkormányzat vezetésének, amit a kormánynak meg kell hozni mindenképp. Itt van például a kisebbségi törvény.

- Mire számíthatnak?

- Bízom abban, hogy 2-3 hónap múlva letisztázódik az ügy, érdemleges eredményeket tudunk majd elérni. Mi, a Horváth Aladárt támogató politikusok azt mondjuk, azért van az országos önkormányzat, hogy tevőlegesen tegyen a magyarországi cigányokért. Nekem, nekünk, jelenleg ellenzékben levő tagoknak az a legfontosabb, hogy haladjon tovább a cigányügy. Ha kell, az ügy érdekében átadjuk a munkát, a vezetést Kolompár Orbánéknak. Itt bizonyítani kell. Nagy a tét. Hogy végre eredményeket tudjunk felmutatni, úgy gondoltuk, inkább ellenzékbe vonulunk, csak haladjon már a cigány kisebbség szekere.

Lovas József


<<< Vissza