<<< Vissza

Erősödő dandár
Javítani a hadsereg állományát

2003. augusztus 8.

 
Nagy Gábor ezredes, a Magyar Haderőreform Bizottság titkárával is találkozhattunk az Euroatlnati Nyári Egyetem előadói között. Az ezredes részt vett a Magyar Honvédség védelmi felülvizsgálatának lebonyolításában, tervezésében. A vele készült interjúban arra voltunk kíváncsiak, hogy milyen szempontok alapján próbálták a felülvizsgálatot elvégezni.

- Előadásomat is azzal kezdtem, hogy a prágai csúcsértekezletet követően Magyarország körül megváltozott a biztonsági helyzet. Prágába, a NATO-szövetségébe hét ország kapott meghívást, ez is azt mutatja, hogy hazánk biztonsági helyzetét és fenyegetettségét tekintve értékelésünk szerint az elkövetkező tíz évben a magyar gazdaság ellen közvetlen irányuló támadással nem számolunk.

A jelenlegi haderő túl nehéz, nemzetközi feladatra elvonulni, telepíteni nem lehet, és nem is finanszírozható, ezért a tárca elhatározta, hogy védelmi felülvizsgálat keretében megvizsgálja a honvédség katonai képességeit.
- Miként alakul mindez a NATO szövetségben?

- A NATO szövetségében megpróbáljuk a tekintélyünket helyreállítani, hiszen az elmúlt években egyre csökkenő mértékben tudunk eleget tenni az egyébként önként tett vállalásainknak. Ez alapján el kell mondanunk, hogy az erőforrás szempontjai, a finanszírozás komoly helyet kaptak a védelmi felülvizsgálat során. Ebben az évben 309 milliárd forintból gazdálkodunk, ez az összeg jövőre még magasabb lesz. Mi, katonai vezetők úgy gondoljuk, hogy ekkora pénzt, az állampolgárok pénzét csak felelősséggel lehet elkölteni, hogy a katonai képességeinket ne csak kialakítsuk, hanem tovább fejlesszük, fenntartsuk.

- Előadásában elhangzott, hogy az ország kisebb technikai és személyi létszám mellett korszerűbb technikával kíván részt venni a NATO-ban, illetve hazánk védelmében.

- Olyan haderőt szeretnének kialakítani, amely megfelel a nemzeti, nemzetközi követelményeknek. Bár ez korábban nem volt cél, kisebb létszámú haderőt fogunk fenntartani. Ezen belül a szárazföldi haderő megfogható békelétszáma a jelenlegihez képest magasabb lesz, a légierő pedig korszerűbb eszközökkel, alacsonyabb létszámmal működik majd. A katonai képességek rovására ez a létszámcsökkentés nem fog menni.

- Előadásában számként a négyezret említette. Hogy talán ennyivel csökken majd ideiglenesen a személyi állomány.

- Lehetséges, mert a haderőátalakítás bizonyos mértékű átszervezéssel, átalakítással jár, azonban meg kell teremteni azoknak a katonai szervezeteknek a gerincét, amelyek a jövőben a magyar honvédséget alkotják. Gondolni kell arra is, hogy az állományarányokat a jövőben javítani kell, hiszen be kellene állítani egy kedvező tiszti, tiszthelyettesi és szerződéses létszámot. A jövő magyar hadereje, magyar honvédsége létszámában is a meglévő alakulatok 80-90-100 százalékos feltöltöttségének felel majd meg. Olyan haderő lesz, amely adott határidőn belül mind nemzeti, mind nemzetközi feladatokra telepíthető lesz.

- Mikor szűnik meg a sorállomány, amikortól kezdődően már csak szerződéses katonák teljesítenek szolgálatot?

- Terveink szerint az utolsó sorállomány 2004-ben le fog szerelni és 2005. január 1-jétől már csak szerződéses állomány lesz a Magyar Honvédségben.

- Előadásában is említette, nagyon hamar be szeretnék fejezni a védelmi felülvizsgálat végrehajtását. Ennek mi lesz a végső időpontja?

- Az egy hosszabb folyamat, de főbb fázisai a következők: ki kell dolgozni egy tízéves részletes tervet, melyben megfogalmazzák a legfontosabb feladatokat. 2006-ig végrehajtjuk a haderő teljes átalakítását, új katonai szervezetek megalakítását, illetve sok technikai eszköz beszerzését.

- A védelmi felülvizsgálat, a haderőreform átalakítását követően mit tud mondani a szentesi műszaki dandár jövőjéről?

- Nem tömeghaderőt akarunk fenntartani, hanem megpróbálunk szakosodni, megteremteni azokat az úgynevezett intelligens képességeket, amelyek nem nagy tömegek mozgatására irányulnak, hanem inkább magyar hagyományokra, mint például a műszaki, a hídépítési képesség. A szentesi dandár létszámában megerősödik, a helyőrség megmarad. Azonban a megerősödő dandárt a szentesi laktanyában nem tudjuk teljes állományban elhelyezni, ezért egy építő zászlóalj Hódmezővásárhelyre települ majd és egy harci műszaki százada pedig Hajdúhadházára. A dandár parancsoksága és a többi alegysége Szentesen lesz elhelyezve.

K.L.-L.J.


<<< Vissza