<<< Vissza

Több mint húszmillió

2003. augusztus 8.

 
Szentes Város Gondozási Központja májusban öt pályázatot nyújtott be az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztériumhoz. Szebellédi Anna igazgató tájékoztatása szerint augusztus 1-jén kaptak értesítést arról, hogy négy pályázatukat pozitívan bírálta el a szakminisztérium.

Ezek: (1) Közösségi pszichiátriai ellátás kialakítására két pályázatot nyújtott be az intézmény, melyekre összesen 19 millió forintot kaptak. A már működő jelzőrendszeres házi segítségnyújtás működtetésére 860 ezer forint járt, míg a Hajléktalan Ellátó Egység 30 fős népkonyhai étkeztetéséhez kiegészítő hozzájárulásként 340 ezer forintot szabott meg a minisztérium. Az intézmény összesen 20 millió 200 ezer forintot nyert. A pályázatokhoz az önerőt a város önkormányzata biztosította.


<<< Vissza