<<< Vissza

Mindflowers, Fianna
Lemezek, szentesi muzsikusokkal

2003. július 25.

 
A lemezek, amelyeket be fogok mutatni, nem vadonatújak: megközelítőleg azonos időben, több mint fél évvel ezelőtt kerültek a boltokba. A "földrajzi" kötődés sem hibátlan, hiszen a Mindflowers szentesije "csak" másodgenerációs. Mégis, kár lenne szó nélkül hagyni ezeket a cédéket, hiszen mindkettő jelentős eredményeket hozó, egyéni törekvésekkel bíró munka. Közös a kiadójuk is: az értékcentrikus Periferic Records, Böszörményi Gergely hiánypótlónak számító vállalkozása.

A Mindflowersszel egy tehetségkutató versenyen találkoztam, ahol a népes mezőny fölé nőttek tudásukkal. Azt, hogy a dobos, Gáspár Gergely a városunkból elszármazott kiváló színművész, Gáspár Sándor fia, akkor még nem tudtam. Hamarosan megjelent azonban az együttes Improgressive címet viselő bemutatkozó albuma, amelyből aztán kiderült mindez. A szójáték híven fejezi ki a kizárólag saját, instrumentális szerzeményeket játszó kvartett zenei irányvonalát, amely az improvizáció révén a dzsessz, a progresszivitás tekintetében az igényes rock felé mutat.

Utóbbi vonatkozásában a csapat nem tagadhatná, és nem is tagadja a műfaj egyik csúcsának számító, azt megújító Dream Theater (áttételesen érvényre jutó) hatásait, ám legalább annyira érzékelhető az anyagon a dzsessz iránti elkötelezettség is. A két stílus összefonódását a biztos arányérzék jellemzi, amely meggyőzőbb annál, mintha az egyébként nem kevés hangszeres tudásuk csillogtatásával próbálnának érvényesülni. A fiatal muzsikusokból álló Mindflowers specialitásának számít egyébként Szendőfi Balázs ritkaságszámba menő, héthúros basszusgitárja. Tavasz óta egyre többet koncerteznek a fiúk Budapesten, ám bizonyára beleférne az idejükbe egy szentesi meghívás is, alkalomadtán!

Nem ismeretlen viszont a helyi közönség előtt a Szegedről indult Fianna, amely Kertész Ákos zenekarba kerülése előtt is megfordult a városunkban. Második albumuk, a Crame On! a tavalyi angliai szereplésük egyfajta elismerésének tekinthető, hiszen három, a szigetországban jól ismert vendéget: egy dudást, egy basszusgitárost, és egy énekest hoztak magukkal a lemezfelvételre, a szegedi gitáros, Tóth Bagi Csaba stúdiójába.

A nemzetközi együttműködés nemzetközi mércével mérhető, pozitív eredménnyel zárult. Az ír muzsika ilyen sajátos: balkáni, skandináv és angol zenei elemekkel fűszerezett elegye máshol a világon talán nem is jöhetne létre, mint itt, Magyarországon! Nem véletlen, hogy az idén komoly angliai fesztiválokra kapott meghívást a csapat. (Arról, hogy milyen sikerekkel szerepeltek most Angliában, reményeim szerint hamarosan beszámolhatok lapunk olvasóinak.) A lemezre visszatérve: annak belső borítóján két nyelven mesélik el a fiúk a számaik történetét, személyes közelségbe hozva azokat a hallgatóhoz. Innentől kezdve nyert ügye van a Fiannának épp úgy, mint az általuk képviselt ún. világ-zenének.

A lemez ismertetésével nincs vége a jó híreknek: augusztus 8-án este ingyenes koncertet ad a Fianna az Ifjúsági Ház szabadtéri színpadán!

Olasz Sándor


<<< Vissza