Pünkösd hétfője van. Délelőtt tízkor kezdek hozzá e sorok papírra vetéséhez. A hőség már most szinte elviselhetetlennek tűnik. Mégis úgy érzem: meg kell erőltetnem magamat, nehogy elgyámoltatlanodjanak bennem azok a benyomások, melyek tegnap délelőtt váltottak ki bennem valódi pünkösdhöz illő gondolatokat. Megvallom, hogy kíváncsiság munkált bennem, mikor bekapcsoltam az MTV 1 "Így szól az Úr" című adását. Nem tudtam ugyanis mire vélni, hogy pünkösd vasárnapján miért éppen egy nyugdíjba vonuló, egészségileg nem éppen jó állapotban lévő püspök választatott ki arra, hogy a katolikus egyház részéről ő legyen a szóvivő? Mikor aztán beindult a program aranyos kisleányok énekével, még "féltem is", hogy talán közben megváltoztatták a műsort, s az Úr szavát gyermekkórusok fogják közvetíteni, ami egyébként magának az Úrnak sem lehetne kedve ellenére. Ám mégis sor került Keszthelyi püspök evangéliumolvasására és rövid "veretesen megfogalmazott " elmélkedésére. Mi tagadás, engem szinte megrázott a nálam tíz évvel fiatalabb, de nagyon nagy szenvedést hordozó idős főpapnak az arca, szemének tekintete, rövid tőmondatainak súlya. Különösen az hatott rám elemi erővel, mikor ezt mondta: "Hozzá fohászkodunk, hogy béke legyen bennünk". Úgy éreztem, hogy ez az ő megfáradt lelkének nyílt vallomása is, de szól mindazok helyett is, akik e hazában tényleg fohászkodnak, hogy béke legyen a privát lelkiismeretekben, a családok életében, az egész felzaklatott magyar társadalom lelkivilágában. Ez a "fohászkodunk" Keszthelyi püspök ajkáról úgy hangzott, mintha azt mondta volna, hogy "kétségbeesetten rimánkodunk". Gondolhatja a kedves olvasó, hogy miként hathattak e szavak reám is, akinek koránál fogva is oka van rettegni attól, hogy amit Isten szeretetéből kapott, azzal hogy tud majd elszámolni? Végezetül még ennyit! Keszthelyi püspök senkit nem szólított fel arra, hogy "fohászkodjon". Egyszerűen csak bejelentette: mi "fohászkodunk". Vagyis közli: vannak e hazában, akik jól tudják, hogy a kívánt belső békéért fohászkodni kell, s fohászkodnak is. Ő maga is közéjük tartozik, mint nyugdíjas püspök, immár dekoráció nélkül, csak egyszerű feketében, csak mint ember. Nem lehet tudni, hogy hányan vannak e hazában, akik a "bennük lévő békét" semmivel nem pótolható alapfeltételeknek tartják, de akik idáig eljutottak, azok nem lehetnek messze annak belátásától sem, hogy itt és most valami megtérésféle kikerülhetetlen. Megtérés? Kit lehet erre rábeszélni? Ezért tényleg fohászkodni kell! Mint őseink is fohászkodtak a májusi esőért. Vági László

<<< Vissza