<<< Vissza

Mellékvonalak

2003. május 9.

 
A MÁV Rt. üdvözli, hogy a Vasutasok Szakszervezete is kiáll a vasútreform mellett, és a MÁV társadalmi kapcsolatokért felelős miniszteri biztosának, Márkus Imrének korábban elhangzott álláspontjához hasonlóan társadalmi egyeztetést szeretne folytatni a vasúti mellékvonalak üzemeltetésével kapcsolatban. A vasútreform-tervezet vizsgálja a mellékvonalak gazdaságos üzemeltetésének kérdéseit, de egyetért azzal, hogy mellékvonali közlekedés reformjának társadalmilag nyilvános folyamatnak kell lennie.

A VSZ-vezetők sajtóban megjelent nyilatkozatai ugyanakkor részben téves információra alapoznak. A MÁV kormány-előterjesztésében a mellékvonalak hatékonyságának felülvizsgálata szerepel. Feltérképeznék a mellékvonalak állapotát, azok forgalmát, üzemeltetésük, fenntartásuk költségeit. Fel kell mérni továbbá az alternatív közlekedés lehetőségét, illetve a társadalmi hatásokat. A gazdasági kérdések mellett a környezetvédelmi és utaskényelmi szempontokat is mérlegelik. Ennek ismeretében dönt a kormány a mellékvonalak jövőjéről.

A MÁV Rt. vezetése párbeszédet, szakmai konzultációt tervez a döntéshozókkal és a szakmai, tudományos, társadalmi szervezetekkel, önkormányzatokkal éppúgy, mint a társadalom érintett rétegeinek képviselőivel annak érdekében, hogy a hatékony, optimális vállalati méret úgy valósuljon meg, hogy közben a társadalompolitikai szempontok is érvényesülnek.

(E közleményt a MÁV Rt. juttatta el szerkesztőségünkhöz.)


<<< Vissza