<<< Vissza

A tudás életet ment
 A Vöröskereszt versenye és pályázata

2003. április 18.

 
Életünk legdrágább kincse, az egészség játszotta a főszerepet április 9-én az Ifjúsági Házban a Magyar Vöröskereszt szentesi területi vezetősége által rendezett csecsemőgondozási és egészségnevelési versenyek alkalmával.

Bár a hagyományos egészségnapot nem hirdették széles körben, örömteli módon mind a résztvevők, mind a nézők részéről nagy volt az érdeklődés. A komplex vetélkedőn négy középiskola és egy általános iskola csapatai versenyeztek együtt. A teszt mellett a diákoknak az alkohol témakörében kellett esszét írniuk, majd "gyakorlatban" is számot adhattak tudásukról. A feladatok között olyan esetek szerepeltek, amelyek az életben is előfordulhatnak. Így a gyerekek bemutatták, miként kell ellátni az eszméletlen beteget, vagy elállítani a vénás vérzést. Az egészségnevelési és csecsemőápolási versenyt a fábiánsebestyéni általános iskolások csapata nyerte (Oprea Andrea, Sánta Mária, Bacsa Ildikó) Molnár Renáta és Körtvélyesiné Belák Katalin felkészítésével. Második lett a Németh Zsanett, Szíjjártó Nikolett, Tóth Kinga hármas a Boros Sámuel Szakközépiskola képviseletében (felkészítő: Berezvai Dóra). Harmadikként a Pollák Antal Műszaki Szakközépiskola csapata végzett Fekete Edit, Fekete Csilla és Szabó Tünde Anna jóvoltából és Hargitai Lászlóné segítségével.

Az elsősegélynyújtó verseny győztesei (a Horváth Mihály Gimnázium diákjai és a fábiánsebestyéni általános iskolások) jó szereplésüknek köszönhetően a megyei versenyen képviselhetik területünket. Az egészségnap sikerét jelezte, hogy a nap folyamán több mint négyszáz diák volt kíváncsi a programokra, míg dr. Gyovai Gabriella serdülőkori problémákról tartott előadása a nagy érdeklődésre való tekintettel háromszor is elhangzott. Agócs Lászlóné a Magyar Vöröskereszt szentesi területének vezetője lapunknak kifejtette: a versenynél fontosabbnak tartja az eredményes ismeretterjesztést, s azokat a hasznos ismereteket, melyeket a gyermekek elsajátítanak. Mint volt egészségügyi szakelőadó kiemelte, hogy érdemes lenne a gyermekeket már óvodás kortól játékosan oktatni az egészséges életmóddal és az elsősegélynyújtással kapcsolatos tudnivalókra. A kellően elsajátított tudás ugyanis gyakran életet menthet. A Vöröskereszt sokrétű feladatkörébe a véradás megszervezése, az élelmiszer- és ruhaosztást magába foglaló szociális tevékenység mellett Agócs Lászlóné éppen ezért az egészséges életmód népszerűsítését is nagy fontosságúnak tartja.

Ugyancsak szerdán hirdették ki az "Egészséges élet" című rajzpályázat eredményeit, melyre 148 alkotás érkezett. A legkisebbek kategóriájában a Damjanich János utcai óvodások vitték a prímet, a szakmai zsűri értékelése alapján az első három helyen ők voltak a befutók. Első helyezést ért el Tunyogi Zoltán és Kelemen Szandra, Petőné Fekete Katalin felkészítésével. Második lett Vecseri Zita, Dévay Istvánné segítségével, míg Vajda Alex rajza harmadik helyet ért. Az általános iskolások közül a szegvári Szőlős Tímea munkája bizonyult a legjobbnak (6. osztály, Forrai Máté Ált. Isk.). Második lett Mészáros Dorottya a Petőfi Sándor Általános Iskola első osztályos tanulója, míg harmadik helyen szintén egy szegvári diák, Mészáros Lívia végzett.

A rajzokat tekintve elmondható, hogy a gyerekeket leginkább a szabad levegőn való sportolás, a káros szokások - cigaretta, alkohol, drog - kerülése és az egészséges táplálkozás foglalkoztatta. Agócs Lászlóné a helyi kezdeményezésű programokkal kapcsolatban elmondta, már hirdetik babyszitter tanfolyamukat, valamint három községben pályáznak elsősegélynyújtó családok képzésére. Hozzátette még, hogy a Nemzeti Egészség-programba való bekapcsolódást megelőzően szükségesnek tartja egy széles körű egészségállapot-felmérés elkészítését Szentesen. Mindez ugyanis feltárná, melyek a problémás területek, mire kell majd koncentrálni az egészségesebb élet érdekében.


<<< Vissza