<<< Vissza

Gimisek nagydíja
 

2003. március 21.

 
A Horváth Mihály Gimnáziumból juttatták el azt a levelet szerkesztőségünkbe, amelyben három eseményről számolnak be.

Az első hír arról tájékoztat, hogy a budapesti Vörösmarty Gimnáziumban szervezték meg húshagyó kedd alkalmából a francia nyelvű dal-, vers- és prózamondó versenyt, ahol az iskola csapata a "legkiemelkedőbb csapat" címet nyerte el, ezzel elhozták a verseny nagydíját. A csapat tagjai: Korcsmáros Réka, Márkus Melinda, Vidó Gábor, Petrik Andrea, Forrai Zita, Kálmán Anita.

Szintén a fővárosban, de a Francia Intézetben rendeznek sanzonéneklési versenyt a Frankofónia napján. Az országból 12 versenyzőt hívtak a döntőbe, köztük a gimnázium tanulóját is Korcsmáros Rékát, aki március 21-én, pénteken mutatkozik be a közönségnek.

Az intézmény drámatagozatosainak harmadik évfolyama szép sikert ért el francia nyelvű színjátékával, melynek címe Chevalier Jean de Popcorn. A döntőbe jutottak az Országos Frankofón Fesztiválon és március 20-23-ig Pécsett képviselik a Kurca-parti iskolát. A darab dramaturgja Antonjuk Alexandr, zongorán kísér Majtényi András, rendező Csapiné Matos Ibolya.


<<< Vissza