(folytatás az előző lapszámból: 2003. március 7.) 3. paraszti főzés: A paraszti pálinkafőzést alapvetően meghatározta az, hogy a szeszégetés a földesúri jogok közé tartozott. A lakosság taksafizetés mellett főzhetett pálinkát. A paraszti égetésre utaló első adat 1743-ból származik. Kis János disznója belefulladt Kis Márton cefrés hordójába, amiben feltehetőleg gabonát erjesztett. Emiatt a két szomszéd között pereskedés vette kezdetét. 1799. május 25-én az uradalom megtiltotta a pálinkafőző üsttel rendelkező lakosok számára azt, hogy gabonából maguknak szeszt égessenek. A földesúr csak ahhoz járult hozzá, hogy a szentesiek borseprőből, törkölyből és gyümölcsből főzhessenek pálinkát. Külön kitételként szerepel az, hogy a szeszégetés csak a városban megengedett. Pálinkát árulni csak az uradalom illetve a városi tanács engedélyével lehetett. Éppen emiatt büntették meg 1744-ben Farkas Istvánnét egy forintra. A számadások szerint évente jelentős mennyiségű égetett szeszt mértek ki a Vekeri, a Kórógyi csárdában, az Uradalmi Vendégfogadóban, az Alsó és a Felső Ser Kocsmában. A XVIII-XIX. században a pálinkafogyasztás a hétköznapokra és az ünnepi alkalmakra egyaránt jellemző volt. A levéltári források szerint a halotti torokon és a lakodalmakon fogyott nagyobb mennyiségű égetett szesz. Szentzi István temetését követően a gyászolók 3 icce pálinkát ittak meg, Teremi Jánosné temetésén pedig a sírásóknak 1 icce pálinka járt. Adatunk van rá, hogy a halottvirrasztáson is fogyasztottak égetett szeszt. A pálinkaivás nemi megoszlását tekintve azt láthatjuk, hogy a férfiakon kívül a nők is szerették az égetett szeszesitalokat. Kiss Bálint a szentesi egyházkrónikában a következő módon emlékezik meg a női pálinkafogyasztásról: "Az asszonyok között is találtatnak minden esztendőben ketten-hárman, akik a bor, pálinkaivás nyavalyájáról ismeretesek voltak". Összegzésként elmondható tehát, hogy Szentesen a XVIII-XIX. században az égetett szeszesitalok, azaz a gyümölcsből, szőlőből, gabonából készített pálinkaféleségek közkedveltnek számítottak. Fogyasztásuk a mindennapokra és az ünnepi alkalmakra egyaránt jellemző volt. A pálinkából származó jövedelem jelentős lehetett, éppen ezért az uradalom illetve a városi tanács különös gondot fordított a szeszfőzésre és -értékesítésre vonatkozó jogaik érvényre juttatására. Mód László

<<< Vissza