<<< Vissza

EU-klubestek

2003. március 14.

 
Mint ismeretes, az európai uniós csatlakozással kapcsolatban hamarosan népszavazás, majd jövőre választás lesz. Amennyiben április 12-én az ország népe a csatlakozás mellé teszi le a voksát.

- Mivel az MSZP támogatja Magyarország uniós tagságát, úgy gondoltuk, megpróbálunk valamilyen szinten hozzájárulni az eseményekhez azzal, hogy akiket érdekel, azoknak bővebb tájékoztatást nyújtsunk az Európai Unióról. Ennek megfelelően április 10-éig minden csütörtökön az unióval kapcsolatos témákban klubfoglalkozásokat, beszélgetéseket szervezünk - mondta lapunk érdeklődésére Papp István, a Magyar Szocialista Párt helyi elnöke.

Mint megtudtuk, ma már a negyedik ilyen csütörtökön vannak túl. Az első alkalommal a Legrand Kontavill Rt.-nél lévő francia dolgozókat hívták meg. Elmondták, náluk a kisember számára mit jelent az unió. Mit éreznek, egyáltalán mit gondolnak az Európai Unióról. Kijelentették, mindenképpen jól járunk. Nem ér hátrány bennünket az uniós csatlakozással. Amibe szép lassan minden európai állam bekerülhet. Azt követően Ferwagner Péter Ákos tartott egy nagyon színvonalas előadást az Európai Unió történetéről, nagy érdeklődéssel hallgatta mindenki. A harmadik alkalommal Nyerges Gusztáv, az Európa Uniós Pont szegedi elnöke tartott előadást arról, hogy hol áll a felkészülésünk, milyen állapotban vagyunk. Őt követte Orosz Sándor, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának elnöke.

Az MSZP helyi vezetője elmondta még, hogy a továbbiakban az oktatásüggyel, a munka világával kapcsolatosan terveznek klubestet, a végén, április 10-én pedig a város vezető szakembereit látják vendégül.


<<< Vissza