<<< Vissza

Házasság és politika

2003. március 7.

 
Február 26-án 19 órától egy tartalmas és szórakoztató este erejéig újra a színházé volt a főszerep Szentesen. Görgey Gábor: Mikszáth különös házasságai című kétrészes játékára, s benne persze Mikó István és Piros Ildikó vendégszereplésére sokan voltak kíváncsiak, így gyakorlatilag telt ház fogadta az ismert művészeket a Tóth József Színházban. A mű alaphelyzete röviden: Ilonka, Mikszáth felesége - a valóságtól eltérően - már férje életében hozzáfog emlékiratai megírásához.

Az akkor már elismert író Mikszáth eleinte enyhe iróniával fogadja a vállalkozást, majd önkéntelelenül is érdeklődni kezd. Írás közben múlt és jelen idősíkjainak váltakozásával elevenednek fel a házaspár közös életének hol örömteli, hol tragikus eseményei. A szerző pikáns humorral festi le Mikszáth politikai szerepvállalását, s főként az országház miliőjét, amely sokakban kelthette a déja vu érzését. A Budapesten már nagy sikerrel játszott darab Szentesen sem okozott csalódást; a közönség vevő volt a finom humorra, a színművészek remek játékának köszönhetően pedig senkinek sem volt hiányérzete az előadás után. Varróné Szabó Ildikó közművelődési igazgatóhelyettes kérdésünkre elmondta: örömteli a szentesi közönség érdeklődése, és ez nemcsak erre a darabra vonatkozik, hiszen már több mint háromszáz bérletet adtak el az idén. A Tóth József Színház következő előadásán szintén jól ismert művész produkcióját láthatják a szentesiek, március 17-én ugyanis "Elmondani jaj, de nehéz..." címmel Paudits Béla ad önálló estet, amely a békebeli orfeumok hangulatát idézi fel.


<<< Vissza