<<< Vissza

Fórum a támogatásokról

2003. március 7.

 
Februárban jelent meg az idei agrártámogatások listája és a kapcsolódó pályázati kiírások. Az érdekelt mezőgazdasági termelők közül már sokan felkeresték az FM hivatalt a Kossuth tér 5. szám alatt. Az FM irodában Marsi Tibor, Szentes és Nagytőke vezető falugazdászát kértük, hogy vázlatosan ismertesse az idei lehetőségeket.

- Négy fő csoportra osztható a támogatások köre. Így beruházási, agrár-környezetgazdálkodási, a termelés költségeit csökkentő valamint állattenyésztési támogatásokról beszélhetünk. Az előző évhez képest nincs sok eltérés, inkább a változásokra hívnám fel a figyelmet. Az általános mezőgazdasági beruházásoknál - ami lehet növénytermesztés, állattenyésztés, kertészet, halászat - pályázat útján igényelhető támogatás. Kivétel a baromfi-, szarvasmarha- és sertéságazat, melyek a Saphard-program keretében pályázhatók. A támogatás mértéke a nettó bekerülési érték 25 százaléka. Ide tartozhatnak például a növényházak, építmények, tározók. A gépvásárlás ugyan beruházásnak számít, de más kategóriába tartozik. Változás, hogy ebben az évben a gépvásárlásra is pályázni kell és egy naptári évben csak egy pályázat adható be, viszont ezen több erő- és munkagépre is kérhető támogatás.

Ültetvénytelepítés esetében talán ez az utolsó év az uniós csatlakozás kapcsán, hogy nemzeti keretből erre pénz igényelhető. Itt nem történt minőségi változás, a határideje tavaszi telepítésnél március 31., őszi telepítésnél április 30.
Megmaradt a 40 éves kor alatti fiatal gazdálkodók beruházási támogatása, bővül kicsit az öntözésfejlesztési támogatás. Itt hívom fel a figyelmet, hogy a növényházak öntözési beruházása átkerült a géptámogatások körébe. Vagyis a kertészek ne a melioráció, öntözésfejlesztési beruházások fejezeténél keresse ezt a támogatási formát.

- Következő nagy csoport az agrártermelés költségeit csökkentő támogatások köre. Mi tartozik ide?

- Két fontos elemét emelném ki. A területalapú, vagy régebbi nevén földalapú támogatások valamint a kamattámogatások. Változás, hogy egy hektár felett igényelhető 7000 forint/ha összegű területalapú támogatás a föld nagyságától független. Ez a gabonákra, olajos- és fehérje (GOF) növényekre igényelhető, de nem tartozik ide a lucerna. Családi gazdálkodó 2000 forinttal több támogatást igényelhet hektáronként. Az összeget számlával kell lefedni, ez szólhat fémzárolt vetőmagról, foszfor vagy kálium műtrágya vásárlásáról. Fontos, hogy tavaszi és őszi kultúra esetében is a vetés után igényelhető a támogatás. Lehetőség van általány földalapú támogatásra is. Ezt az a mezőgazdasági termelő kérheti, aki 1 és 3 hektár közötti területen gazdálkodik és tavalyi árbevétele nem érte el a 400 ezer forintot hektáronként. A támogatás összege 10.000 forint hektáronként vagy számosállatonként.
A kamattámogatáshoz tartoznak az éven túli, a birtokfejlesztési és a közraktári hitelek. Éven belüli hitelekre ez évben nem kérhető kamattámogatás.

Az utóbb időben egyre több embert érdekel az agrár-környezetgazdálkodási támogatás. Erről tudni kell, hogy nem vonható össze a területalapú támogatással, pályázaton nyerhető, 5 éves ciklusra vonatkozik és több részprogramból állhat. Ide tartozik például az integrált növénytermesztés, tájgazdálkodás, ökológiai gazdálkodás, gyepgazdálkodás-legeltetés és a vizes élőhelyek, halgazdálkodás témaköre. Az előző évhez képest ez változott, a támogatás mértéke 8 ezertől 50 ezer forintig terjedhet.

- A térségben is sok gazdálkodót érint az állattenyésztési támogatás. E körben történt-e változás?

- Igen, az igénylés módjában és az igénylők körében. Ismét csak vázlatosan néhány dologra hívnám fel a figyelmet. Anya és növendék állat beállítása esetében legalább 3 húshasznú szarvasmarhának illetve 10 juhnak vagy kecskének kell lennie. A termelőnek nyilatkoznia kell, hogy a tehén tejét 12 hónapig nem adja el felvásárlónak.

Tenyészállat előállítók kérhetik a vemhes üsző beállítási támogatást, ez itt nem nagy kört érint. Annál több a méhész, aki méhcsalád és méhanya támogatást kaphat, de ebben a helyi méhész egyesület is segít tagjainak.

Természetesen a fentieken kívül még számos agrártámogatás létezik, amivel kapcsolatban személyre szabottan tudunk tájékoztatást adni. A támogatási formák elvileg összevonhatók, előtte azonban érdemes átgondolni és kiszámolni, hogyan is jár jobban a termelő. Munkatársaimmal tudunk tanácsot adni a hozzánk fordulóknak, hogy érdemes-e adott pályázatot elkészíteni és beadni vagy van más lehetőség is. Hétköznapokon csütörtök kivételével a mezőgazdaságból élők rendelkezésére állunk. Az FM hivatal által elbírált pályázatok esetében egy mintapéldányt készítettünk, ami segítséget ad a kitöltésben és ezt az érdeklődők rendelkezésére bocsátjuk.

Besenyei


<<< Vissza