<<< Vissza

Környezetünkért (is)
Négy megye tanulói versenyeztek

2003. március 7.

 
Március 1-jén, szombaton közel 350 diák vett részt a Koszta József Általános Iskolában rendezett Curie környezetvédelmi emlékversenyen. Négy megye tanulói mérték össze tudásukat, feladatlapokat kellett kitölteniük, majd gyakorlati feladatokat oldottak meg. Közülük az első helyezettek jutottak az országos döntőbe, melyet április 5-én Kecskeméten rendeznek majd.

Szentesi versenyzők (1-3. helyezettek) eredményei: 3-4. osztályosok: 1. Szemerédi Máté, Imre Ádám, Dudás Tamás (Szent Erzsébet Katolikus Ált. Isk., felkészítő tanár Vida Szűcs Jánosné), 2. Szeri Lilla, Szalai Judit, Molnár Viktória (Szent Erzsébet Katolikus Ált. Isk., felkészítő tanár Vida Szűcs Jánosné), 3. Nánási Attila, Bali Dávid, Antal Zoltán (Koszta J. Ált. Isk., felkészítő tanár: Burai Lászlóné).

5-6. évfolyam (I. körzet): 1. Gémes Ivett, Vecseri Ádám, Olasz Balázs (Koszta J. Ált. Isk., felkészítő tanár: Szemerédi András), 2. Horváth Ágnes, Korim Anett, Molnár Dóra (Koszta J. Ált. Isk., felkészítő tanár: Szemerédi András). II. körzet: Antal Zsanett, Molnár Noémi, Oltyán Éva (Koszta J. Ált. Isk., felkészítő tanár: Janiga Lászlóné és Szemerédi András), 2. Balázs Barbara, Szemerédi Ágnes, Csurka Nándor (Szent Erzsébet Katolikus Ált. Isk., felkészítő tanár: Kovács Mária), 2. Rácz Amanda, Bandula Eszter, Kovács Zsuzsanna (Koszta J. Ált. Isk., felkészítő tanár: Szemerédi András), 3. Sallai Gergely, Szépe Kornél, Zoltai András (Koszta J. Ált. Isk., felkészítő tanár: Szemerédi András), 3. Illés Boglárka Fábján Melinda, Kiss Rebeka (Koszta J. Ált. Isk., felkészítő tanár: Janiga Lászlóné és Szemerédi András).

7-8. évfolyam, I. körzet: 1. Szűcs Péter Pál, Keresztes N. Ádám, Puskás Attila (Koszta J. Ált. Isk., felkészítő tanár: Balogh Terézia). II. körzet: 1. Bodonovits Anna, Kuller Lilla, Mikecz Kata (Koszta J. Ált. Isk., felkészítő tanár: Balogh Terézia), 2. Göenczeöl Zsófi, Molnár Fanni, Nagy Réka (Koszta J. Ált. Isk., felkészítő tanár: Balogh Terézia), 3. Almási Máté, Szőri Tamás, Tóth Norbert (Koszta J. Ált. Isk., felkészítő tanár: Balogh Terézia).
9-10. Évfolyam: 1. Kruzslicz Tamás, Sallai Dániel, Szőri András (Horváth Mihály Gimnázium, felkészítő tanár: Kátai Mónika), 2. Geönczeöl Gábor, Marcsó Zoltán, Olsák Márton (Horváth M. Gimn., felkészítő tanár Tóth Tamás), 3. Csizi Evelin, Győri Andrea, Mokbel Johanna (Horváth M. Gimn., felkészítő tanár Tóth Tamás).

A verseny a TIT szentesi szervezetének és a Koszta József Általános Iskola közös rendezvénye. A szervezők ezúttal is köszönik a támogatók segítségét!


<<< Vissza