Pontosan hatvan évvel ezelőtt köszöntette a márciust és benne a tavaszt Szabó Lőrinc így: " Az idő - langyosodik, - a felhő - rongyosodik,- itt is, ott - is lyukakat - éget már - rajta a nap... mindnyájan - tudjuk, ez ő - ez már az - új hatalom, - a legszebb - forradalom..." Nem tudom, hogy mikor ez az írás a kedves Olvasó elé kerül, lehet-e majd éreznünk, hogy tényleg a tavasznak nevezett új hatalom végre megérkezett, és immár nehezen, de még is eljött a pillanat, "mely gyógyít - és kicserél - s mindennek - jó, ami él." A tavasz lecserél? Hát az biztos, hogy a hatalmas hótakarót le fogja cserélni. A természet erői jól működnek. A kérdés csak az, hogy a szíveket és elméket képes lesz-e kezelésbe venni, és kigyógyítani abból a mesterséges télből, melyből még igazán elegünk lehetne? Egy hét, és itt a Március Idusa. Ki tudja, hányadszor az idén is megkérdez bennünket Petőfi: "Rabok legyünk, vagy szabadok?" Képesek leszünk-e ezt fontos kérdésnek érezni? Lesz-e bennünk annyi bátorság, hogy elgondolkodjunk: hátha még nem eléggé vagyunk szabadok! Valahol olvastam, hogy a szabadság mindig valami másnak az ellenében valósul meg. Ezt a hívő keresztények abból is jól tudhatják, hogy a keresztelés előtt a szülők és keresztszülők arra tesznek fogadalmat, hogy a gyermeket a bűnnek való ellentmondásra nevelik, mert ebben áll a krisztusi szabadság, mely alapjában véve minden ember-gyerekének belső, megzavarhatatlan békéje. S ha valaki azt kérdezi: miből ismerhető fel ennek a belső szabadságnak a jelenléte, vagy legalábbis születő-félben való léte, azt kell mondanom: a bűntudatból. Ha tudod, hogy mi benned az, ami miatt sírnod kellene, akkor már könnyű a dolgod, mert megkezdődött benned a győzelmet ígérő szabadságharc. Élni kezd benned az a bizonyos felszabadító "most vagy soha"! A bűntudat nélküli ember képtelen a szabadságra. A Bibliából vett hasonlattal élve: soha nem lesz belőle Dávid, akinek egy parittya is elég volt ahhoz, hogy halálra sújtsa Góliátot. A bűntudat nélküli ember olyan Dávid, aki nem találja meg a saját Góliátját. De így igaz ez egy társadalomra nézve is. Ha egy nép képtelen szembenézni önmagával, s vállalni múltjának sötét és véres foltjait, a politikusok pedig még ki is használják az emberek tudatos emlékezet-kihagyásait, akkor a szabadság csak üres frázis. A magyar nép olyan történelmi helyzetbe jutott, hogy csak a maga bűneit kell vállalnia, hogy szabad legyen, s ha ezt nem teszi, hanem ehelyett pártpolitikai önmarcangolásban emészti fel lelkét és idegeit, akkor szabadságélmény helyett önmagunkból kell félnünk, mert a rabszolgalelkű ember és nép mindenre képes, ami rossz. Vági László

<<< Vissza