<<< Vissza

Legjobbaknak szólt a Himnusz
Sportolókat és edzőket köszöntöttek

2003. február 21.

 

Az elmúlt év legeredményesebb szentesi sportolóit és sportvezetőit ünnepelték szombaton a sportcsarnokban. A karatésoknak, a cselgáncsozóknak és a versenytáncosoknak sikerült legjobban a tavalyi szezon, ők különböző versenyekről és magyar bajnokságokról egyaránt aranyesővel tértek haza, de az úszók, a triatlonisták és a vízilabdások is kitettek magukért.

Az ünnepségen Szirbik Imre polgármester köszöntötte a sportolókat, és megnyitójában elmondta, roppant büszke a város, hogy ilyen sok kiemelkedő eredmény született a 2002-es esztendőben. Egy nemzeti sportvároshoz méltóan próbálja az önkormányzat segíteni a helyi egyesületeket, klubokat - folytatta Szirbik -, de Szentes financiális lehetőségei is végesek. A polgármester örömét fejezte ki, hogy minden generáció képviselteti magát a városi sportéletben, kicsik és nagyok egyaránt versenyeznek, kevés szabadidejüket is a testedzésnek, a mozgásnak szentelik. A tömeg- és a versenysportnak is nagy hagyománya van Szentesen, s az ebben rejlő értékek megőrzése fontos feladat egy település számára. Végezetül hozzátette, a sport a szolidaritás és a tisztességes küzdelem világa, egy kiváló iskola a nagybetűs élet előtt álló ifjúság számára, tanulni lehet belőle, és felmérni benne a magunk erejét.

A megnyitót követően az ünnepi műsorban felléptek a Szilver TSE és a Bolero TSK táncosai, majd a Lajta László Zeneiskola tanárainak előadásában Brahms Magyar tánca hangzott el.

Elismerésben több mint száz sportoló részesült, akiknek a polgármester, Szűcs Lajos alpolgármester, a Nemzeti Olimpiai Bizottság tagja, Horváth András, a Magyar Szabadidő Sportszövetség alelnöke, Takács László, a sportcsarnok igazgatója és Varga Árpád, a városi sportbizottság tagja adta át a díjakat.

Szentes legjobb sportolói voltak többek között a László Csaba-Szögi Szilvia táncpáros, Máté Hunor úszó, Magos Júlia és Grőb János triatlonisták, Szremkó Krisztina, Molnár Anett, Waszlavszki Krisztina és Szabó Nándor vízilabdázók, Fekete Mónika cselgáncsozó, Szabó Gábor és Gut Bence karatékák, és Kulik Mihály, aki postagalambjaival minden tavalyi versenyen győzött.

Az év edzője Kádár Róbert úszóedző lett, Szentes Sportjáért Éetműdíjban részesült Bandula Mihály testnevelő tanár, Szabadidősport kitüntetést vehetett át Takács László, míg az év legjobb sportolóinak Páli Viktória-Páli Erik táncpárost, a Szilver TSE versenyzőit választották, akik egyben a Kábítószer Ellenes Fórum különdíját is magukkal vihették.

B. D.


<<< Vissza