<<< Vissza
Vállalkozó képviselő
2003. január 31.

Ezer szállal kötődik a városhoz. Itt végezte iskoláit, itt érettségizett, ebben a városban sportolt. Régi iparoscsalád sarja.

- Immár a harmadik generációt képviselem, s ezek a hagyományok nem szakadnak meg, hiszen a fiam is folytatja a tradíciót - meséli Kálmán János önkormányzati képviselő. Aztán így folytatja: - A jobboldali értékekhez kötődöm, aminek mindig is hangot adtam. Jelen voltam az első polgári körök megalakulásán. Részt vettem annak beindításában, szervezésében.

- Miként szánta rá magát, hogy helyhatósági képviselő legyen?

- Ismernek, sohasem rejtettem véka alá véleményemet, a nézetemet. Így abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a polgári összefogás részéről felkértek, induljak el a helyhatósági választásokon. Elvállaltam, úgy gondoltam, ha megbíznak bennem, talán tudok is segíteni a programjaik megvalósításában. A 7-es számú választókörzetben a második helyen végeztem. Sejteni lehetett, előre megjósoltam, ha az emberek pártra szavaznak, akkor nincs esélyem.

- Listán került be a testületbe. Azt hogyan fogadta?

- Sokan mondják, a listás képviselő nem olyan, mint aki egyéniben kapta meg győztes voksait. Nekem más a véleményem, vallom, hogy a szavazásban részt vett polgárok egyharmada bennünket, nyolcunkat juttatott be az önkormányzatba. Így kell nézni a dolgokat. Meggyőződésem, a választópolgárok egy idő után nem azzal foglalkoznak, ki hogyan került be a testületbe, hanem azzal, hogy mit csinál. Az önkormányzatban sajnos még éreztetik velünk a különbséget.

- A helyhatóságban milyen feladatot vállalt?

- A városrendezési, -fejlesztési és környezetvédelmi bizottság tagja vagyok. Próbáltam ilyen irányba orientálódni, mivel szakmámmal, bádogos és vízvezeték-szerelő mester vagyok, valahogyan összefügg a feladat. Jól ismerem a várost, olyan utcája nincs, amiben ne jártam volna már. Mindig figyelemmel kísértem a település fejlődését. A bizottság tagjaihoz is régi ismeretség fűz.

- Milyen sürgető munka vár önökre a jövőben?

- Óriási feladat áll előttünk, ősszel meg kell alkotnunk az új városrendezési koncepciót. Ami lényegében a város minden lakosát érinti. Építészetileg a város új arculatának a kialakítása a munkánk. Ezenfelül fontos feladatnak tartom a város közlekedési koncepciójának a kidolgozását, mert véleményem szerint olyan terheltség van a városon, amit nem lehet halogatni tovább, azt meg kell oldani. A teherjármű-forgalom régi sarkalatos pontja a városrendezésnek, a másik maga a forgalomszervezés, a parkolási gondok megoldása, hangulatos sétálóutca kialakítása. Ez utóbbinál meg kell hallgatni a lakosság véleményét.

- Gyakran emel szót a gyerekek érdekében is.

- Az a társadalom, amely nem foglalkozik a fiatalokkal, mit vár a jövőjétől. Komoly bajokat látok a gyerekek életvitelében. Az éjszakai randalírozástól kezdve a drogfogyasztáson át az italozásig megemlíthetünk mindent. Ezen mindenképpen javítani kell! A vendéglátóhelyeket szankcionálni lehet. Azzal jobban vissza lehetne szorítani a drogfogyasztást, az italozást.

- Városatyaként mennyiben tudja képviselni iparostársai, a vállalkozók érdekeit?

- Évek óta hangoztatom, a városi beruházásokat szentesi emberek végzik, viszont a fővállalkozó minden esetben vidéki. Ez óriási probléma. El kell érni azt, hogy a helyi szakember fővállalkozóként jelenjen meg a piacon. Olyan vállalkozásokat kell idetelepíteni, amelyek munkahelyet teremtenek a településen, s ezáltal vonzó legyen a város.

- Hogyan érzi magát a testületben?

- Talán az, hogy ellenzéki szerepkörben vagyunk, eleve korlátozza, behatárolja a működésünket. Bízom abban, hogy a város fejlődését és haladását akarjuk, néhol másképpen, néha egyetértve a jelenlegi baloldali városvezetéssel. Reménykedem, hogy nekünk is jut szavazóterep, hogy városépítő törekvéseink megvalósulhassanak.

L. J.


<<< Vissza