Egy német politikai magazinból idézek: "Konrad Andenauer szövetségi kancellár és Charles de Gaulle francia államelnök 1963. január 22-én a párizsi Elysée-palotában aláírta a német-francia barátsági szerződést..." Vagyis pontosan negyven éve annak, hogy két nagy európai nép két nagy államférfija véget vetett annak az "örökös ellenségesség"-nek, mely annyi kárt okozott egész Európának is. Azóta tudjuk, hogy ez a kibékülési okmány indította el azt a folyamatot, mely létrehozta az Európai Uniót. Két nagy államférfiú! Mekkora felelősségtudat működött bennük hazájuk és Európa iránt! Kettős felelősség, kettős bátorsággal! Előttem a korabeli fekete-fehér fotó a nagy eseményről: A két aláíró arca nagyon komoly, de abban biztosak lehetünk, hogy mikor koccintásra került a sor, akkor már mosolyogtak. És az a mosoly ígéret volt arra, hogy Európa népei egymásra fognak találni. Nemrég hallottam egy másik kettős mosolyról. Az új esztergomi érsek beiktatásakor Bölcskei Gusztáv debreceni református püspök beszélt róla. Elmondta, hogy egy beregi falucska, Csaroda templomában látható egy festmény, mely a két főapostol, Péter és Pál egymásra mosolygását ábrázolja. Nagyon jókor terelte a püspök sok millió magyar figyelmét az apostolok mosolyára, mert bizony ránk férne, ha az Európai Unió kapujában várakozó magyar nép hatalomra juttatott vezetői képesek lennének egy olyan egymásra mosolygásra, mely nagyon méltó lenne a történelmi pillanat nagyszerűségéhez. Ez bizony történelmi mosoly lenne, mely arról tenne bizonyságot, hogy a magyar politika vezetőemberei képesek arra, hogy fontos pillanatban elsősorban a hazáért, az egyetemes magyarságért érezzenek felelősséget, s ezért tegyenek félre minden pártpolitikai - nagyon harmadrangú - érdekeltséget. Tehát: aki tud imádkozni, imádkozzon azért, hogy Isten vagy a jó sors ajándékozza meg népünket olyan államférfiakkal, akik ha nem is tudnak történelmi helyzeteket elővarázsolni, de képesek a felkínált történelmi esélyekhez méltó módon viselkedni. Mert vészes gyorsasággal közeledik az a pillanat, mikor már csak egyféleképpen lehetünk méltók hazánkhoz és Európához: ha mosolyogva szót fogadunk a Nober-díjas magyar író következő parancsának: "Vállalnunk kell egymást és történeteinket!" Egy ünnepi fegyverszünet politikában és közéletben nyílván nem volna mérhető sem a francia-német kibéküléshez, sem a kereszténység két első emberének békés mosolyához, de azért arra jó lenne, hogy igazzá tegye ajkunkon a szót: "Isten, áldd meg a magyart - Jó kedvvel, bőséggel..." Vági László <<< Vissza