<<< Vissza

A gyermekek öröméért
215 család ajándéka

2002. december 20.

 
December volt, 14-e és szombat. Nagyon sokan eljöttek a Móricz Zsigmond Művelődési Házba. Még az intézmény előtt is várakoztak. Meg is jegyezte Szvetnyik József, a Szentesi Művelődési Központ dolgozója, hogy talán csak Moszkvában, a Lenin Mauzóleumnál látott ekkora tömeget.

Mondandóját nem poénnak szánta, lehet. Különben így év vége felé már az is elmegy a többivel. Valóban sokan összejöttünk. A szegény családok gyerekeinek csomagosztására. Ami lényegében Ollai Istvánné képviselőasszony Tóth József színházterembeli gálaműsorának a folytatása. Az összegyűlt pénzből szombaton volt csomagosztás.

Előre 215 családnak küldtünk meghívót, közel hétszáz gyerek jött el. De jöttek hívás nélkül is, akiket szívesen beengedtünk. Állt a fenyőfa, vele párosult a karácsonyi hangulat. Előfordulhat, akad közöttük olyan, akiknek odahaza nem lesz karácsonya. A gyerekek csendesen, fegyelmezetten várakoztak. Jöttek kísérettel, egyedül, volt, aki a beteg testvérét helyettesítette. Eredetileg 1200 forintos csomagokra gondoltam, de ahogy a polgármesteri hivatal kipótolta az összeget 100 ezer forinttal, így 1700 lett a csomagok értéke.

Az ajtónál szaloncukrot, szőlőcukrot osztottak szemenként, hogy mindenkinek jusson. A bejáratnál különféle játékokkal várták őket. A Koszta József, a Petőfi Sándor és az Erzsébet Katolikus Általános Iskola diákjai gyűjtötték össze az ajándékot. Ők is a szegény gyerekeken akartak segíteni. Tizenegy doboz játék, köztük l2 doboz könyv, amit össze tudtak szedni. Minden gyereknek jutott valamilyen játék.

A csomagokban, melyet a Mikulás is osztogatott, az élelmiszereken kívül mézes-tésztát és szaloncukrot találhattak a gyerekek. Szétosztottak 5 rekesz narancsot, 5 láda almát, elmondhatjuk, üres kézzel senki nem távozott a művelődési házból. Ahol alig fértek el a teremben. Szirbik Imre polgármester meg is kérdezte a képviselőasszonyt, jövőre hol akarja rendezni a csomagosztást, mivel úgy néz ki, hogy a Móriczot kinőtte az akciós program. Egyébként a polgármester köszöntötte a gyerekeket, kellemes ünnepeket kívánva mindannyiuknak.

- Hálás vagyok azért, hogy mindenki segítő kezet nyújtott. Nagyon köszönöm. Nyolc év óta mindig segítő kezet nyújtottak, én is hadd kívánjak mindannyiuknak kellemes karácsonyt, boldog új esztendőt.

(lovas)


<<< Vissza