Szellemük közöttünk él

A kórház balesetsebészeti osztálya és az egészségügyi intézmény tudományos bizottsága Badó Zoltán és Dragon Károly-emlékünnepséget rendezett. A szoborparkban a baleseti helyreállított osztály főorvosának, dr. Badó Zoltán professzor mellszobrának avatásán dr. Kovács Ágnes igazgató főorvos szólt arról, hogy a professzor mindig is presztízsnek érezte a helyreállított baleseti osztály létrehozását. Elmondta: mindenből többet kapott a teremtőtől, tehetségből, sikerből, szeretetből, szerelemből. Akkor még nem tudtuk, az életből nagyon keveset. A végletekből élt, nem ismerte a középszerűséget. Amikor szárnyalt, vele szárnyalhatott a környezete, de a poklok mélységes bugyrán át magányosan kóborolt.

Talán dr. Papp Lehel György tölthetett el vele leghosszabb időt. Ismerte az eminens diákot, az orvostanhallgatót, a kezdőorvost, majd főorvosként a főnöke volt. Így emlékezett rá:

– Ettől az időtől kezdve személyes sorsunk is összefonódott. Évek, évtizedek teltek így el. Az utolsó emlékem, a sebészeti klinika kórtermébe visz vissza. Ő már a műtétje után volt. Nyugodtnak, kipihentnek láttam, miközben ezt mondta: Tudod, Gyurikám, bravúros műtéten estem át. Minden rendkívül jól sikerült, még vért sem kaptam, mégis esetemben a túlélés esélye nulla.

Mindig a legjobbat kapta a vizsgáin. Tudását elismerték, befogadta, és ő minden erejével küzdött a medicina újabb lehetőségeiért. Több száz előadást tartott idehaza és külföldön. Több száz írása jelent meg a szaklapokban idehaza és külföldön. Ember volt. A lelke mélyén ember tudott lenni egész életében. A körünkben eltöltött közel fél évszázad alatt soha nem játszotta meg magát. A jó a belsőjéből fakadt, szeretete mindig természetes volt. Ha könnyelmű volt, az is zavarta, de ha más volt könnyelmű, akkor segített. Soha nem volt benne szakmai féltés, a körülötte lévő csapatot felemelte és irányította. A csapat jó szándékú kritikáját mindig elfogadta és megfogadta. Hadd köszönjem meg azt, amit megtapasztalhattunk, hogyan kell jó embernek lenni, hogyan lehet hasznos tagja egy közösségnek. Ha csak ennyi maradt volna utána, akkor is hálásaknak kellene lennünk. Szelleme továbbra is közöttünk él. (Az emlékünnepség további részéről a 2. oldalon olvashatnak.)