A XVIII. századi Szentes mindennapjaiból

Mocskos beszédért – korbácsütés

A mindennapi életben a becsület megôrzése különösen nagy hangsúlyt kapott. Csak a becsületes ember tartozhatott egy adott közösséghez, ezért ha valaki elvesztette becsületét, az súlyos következményeket vonhatott maga után. Nemcsak egy kisebb közösség zárta ki soraiból a becsületét vesztett embert, de a város lakói közül is kicsaphatták, ahogy azt a korabeli források nevezték. Más embert becsületében akár szóval, akár tettel is meg lehetett sérteni, melynek következtében a sértett szaladt a bírósághoz jogorvoslatért. Leggyakrabban a szomszédok között fordult elô kisebb-nagyobb veszekedés, melynek során káromló szavakat is egymás fejéhez csapkodtak az érintettek. Ilyen esetekben az, aki magát sértve érezte a bíróságtól kérte, hogy a mocskolódó szavakért büntessék meg az elkövetôt. Ha igaznak bizonyult a becsületében megsértett ember állítása, az elkövetôt pálca vagy korbácsütésre, gyakran a sértett nyilvános megkövetésére ítélték.

Történt az 1774. esztendôben, hogy egy nagyhangú asszonyság bepanaszolta a szomszéd gazdát, mondván, a gazda megverte a fiát és amikor ô fia védelmére kelt ôt is megütötte. Ahogy az asszony állította: “földre csapta és agyba-fôbe verte”. A becsületes törvényszék maga elé hívta a gazdát, mesélje már el, miért támadt a gyerekre és az anyjára. A gazda és a többi szomszéd elbeszélésébôl azután kirajzolódott az igazság. A nagyhangú asszony gyereke az udvaron lévô közös kút vizét beszennyezte, a kút ostorát eltörte, sôt aszály lévén a parazsat is kivitte az udvarra és ott ôrizetlenül hagyta. E cselekedetek közül már egy is elég lett volna ahhoz, hogy a gyerek tettéért az anyját vagy az apját a bíróság felelôsségre vonja, hiszen a közösség mindennapi életét veszélyeztették ezen említett cselekedetek. Azt már egy korábbi történetben is láttuk, hogy a tûzvész elkerülésére szigorú rendszabályokat hozott a város, melyek közül az egyik legfontosabb az volt, hogy szárazság idején nem volt szabad a parazsat a házak udvarára kitenni és ott ôrizetlenül hagyni. Hasonlóképpen a víz tisztaságára és a kutak épségére is vigyázni kellett. Miután a szép szóra a gyerek nem hallgatott a gazda a nagyobb nyomaték kedvéért rácsapott a gyerek fenekére. Ezt látta meg a szomszédasszony, s ahelyett, hogy megkérdezte volna mi történt, nagy hanggal, csúf, káromló szavakkal illette többek között sintérnek nevezte a gazdát. Ez a legsúlyosabb sértésnek számított a boszorkányozás mellett, így a gazda joggal érezte magát becsületében megsértve. Ez volt az oka, hogy a gyerek után, az asszonyt is megütötte. A becsületes törvényszék, a többi szomszéd vallomását is figyelembe véve, úgy találta, hogy az asszonynak nem volt joga a szomszéd gazdát mocskos szavakkal illetni, ezért “szabad nyelvének megzabolázására és a hozzá hasonlóknak tanító példájokra húsz korbácsütéseket szenvedgyen.” Ugyanakkor a gazdát sem dicsérték meg azért, hogy a szomszédasszonyát megverte, ezért fogalmazott úgy a bíróság: “jóllehet testbeli büntetésre méltó volna, de tekintvén, hogy korábban ilyen cselekedetet nem tanúsított és ígérte, hogy magát hasonló cselekedetektôl megóvja” a törvényszék eltekintett a pálcabüntetéstôl. Ezzel az ítéletével a bíróság minden szülôt figyelmeztetett arra, hogy kötelessége gyermekét a közösségi élet szabályaira megtanítani. De arra is példát adott, hogy ha valaki tisztességesen él és esetleg megbotlik, a megbánással továbbra is a város becsületes lakói közé tartozik.

Tisztelt Olvasóim! A Szentes város mindennapi életébôl vett történeteket most befejezem. Önökre bízom annak eldöntését, hogy a becsületes törvényszék ítéleteiben csak a jogszabályok merev betartását tartotta-e fontosnak, vagy az igazságot kereste a szokásjog szabályai között úgy, hogy közben tanította és nevelte is a város közösségének tagjait.

Homoki-Nagy Mária