Kevés pénz könyvre

A szentesi önkormányzat nemrégiben könyvtárpártoló önkormányzat különdíjban részesült. Erről és sok másról beszélgettünk G. Szabó Lenkével, a Szentes Városi Könyvtár Kht. igazgatójával, az említett pályázat megálmodójával.

– Valóban nagy öröm számunkra, hogy az önkormányzat elnyerte ezt a különdíjat. A pályázat azokat az önkormányzatokat részesíti előnyben, amelyek jelentős könyvtárfejlesztést végeztek az elmúlt évben vagy években. Ezért is megtisztelő, hogy megjutalmaztak minket, hiszen nálunk nem volt most nagyobb beruházás, ezt a díjat munkánkért, az elmúlt néhány évben végbement technikai fejlesztés, eszközfejlesztés eredményeként kaptuk meg.

– Milyen egyéb pályázatokban vett részt idén a Városi Könyvtár?

– Szerencsére a beadott pályázataink közül szinte mindet pozitívan bírálták el. Újabb eszközfejlesztésre nyílik módunk, a könyvtár hangosító–videó- és hifi-berendezésre pályázott, amelyeket most, az év második felében tudunk megvásárolni. Új bútorokra is pályáztunk, sikerült máris beszereznünk azt a mobilizálható konferenciaasztalt, amelyet majd remélem az oktatásban illetve tanácskozásokon tudunk  eredményesen felhasználni. Nyertünk pénzt rendezvényekre is. Az év második felében is szinte heti rendszerességgel kívánunk különböző programokat szervezni a könyvtárban, és ismételten megrendezzük ősszel, a határon túliak részvételével, a helytörténeti konferenciát, amelyet ebben az évben a Csongrád Megyei Levéltárral közösen szerveztünk. Ennek a 3-4 napos konferenciának a nyitónapja zajlik majd Szentesen, a többi pedig a megye más városaiban. Ugyancsak pályázaton nyertünk pénzt középiskolásoknak szervezendő városi vetélkedők lebonyolítására. Ez egyrészt a könyvtár használatával, másrészt az internethez és egyéb, a számítógéphez kapcsolódó információkereső módszerek felhasználásával kapcsolatos vetélkedősorozat lesz. Amire szintén nagyon büszkék vagyunk, hogy a Külügyminisztérium pályázatán is nyertünk egy jelentős összeget, Európai Uniós információs sarok kialakítására.

– Hogyan lehet fejleszteni a könyvtár állományát, hiszen ma nagyon sokba kerülnek a könyvek?

– Ez nagy szívfájdalmunk, hiszen olyan sok mindenre tudunk pályázni, pénzt szerezni, de a nagy problémánk, az állománygyarapítás, mert az erre fordítható összeg nagyon alacsony. Nagyon kevés pénzből gazdálkodunk, és pályázatokat sem írnak ki igazán ilyen célokra. A fennmaradó összegekkel próbálunk úgy gazdálkodni, hogy még egy kicsit meg tudjuk toldani a könyvbeszerzésre fordítható összegünket. Éppen ezért nagyon örülünk minden külső segítségnek e téren.

– Augusztus 20-ig a könyvtár zárva tart. Milyen programokra, rendezvényekre készülnek a nyári szünet után?

– Most nagytakarítás zajlik a könyvtárban, majd 20-tól a megszokott nyitva tartással várjuk látogatóinkat. Természetesen a korábbi programjainkat folytatni kívánjuk, mint említettem már, elég sok rendezvény várható ősztől. Egyrészt a konferenciát próbáljuk zökkenőmentesen megrendezni, másrészt továbbra is ismeretterjesztő, történelmi és egyéb témákban szervezünk előadásokat, irodalmi esteket. Szeptember elején indítjuk az alapfokú számítógépes tanfolyamainkat, melyre várjuk a jelentkezőket (20 órás tanfolyam). Itt is pályázati támogatással tudjuk a programot megvalósítani. A tanfolyamok résztvevői kérhetnek egyéni időpontot, és a tematikát is rugalmasan fogjuk meghatározni. A  jelentkezési lapok a könyvtárban szerezhetők be.

Emellett megállapodást kötöttünk egy kft.-vel, mely a távoktatási csomagjait helyezte el könyvtárunkban. Ennek segítségével, a könyvtár számítógépeit és Internet-kapcsolatát igénybe véve, az érdeklődők megtanulhatják az egyes tanfolyamok ( OKJ-s, ECDL ) anyagait. Ezt ingyenesen vehetik igénybe, vizsgázniuk viszont a kft.-nél, Szegeden kell. Ám ott is csak a vizsgadíjat kell téríteni.

Mindezekkel együtt, továbbra is várunk intézményünkben minden érdeklődőt.

N. A.